Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Palinkas Janos | 2024-04-08 11:44:20

Pornográf képeket osztott meg gyerekekről a miskolci férfi az ügyészség szerint

Vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy miskolci férfi ellen, aki szexuálisan kizsákmányolt gyerekek fotóit osztotta meg 2021-ben az interneten – derül ki a szervezet sajtóközleményéből. Az ügyészségi vádiratban az szerepel, hogy a férfi 2021 júniusában miskolci albérletéből 14 olyan felvételt osztott meg mobiltelefonján keresztül egy 296 tagú internetes csoportban, melyen szexuálisan kihasznált gyerekek szerepeltek, akik ellen erőszakot és sanyargatást követtek el, miközben szexuális aktusokra kényszerítették őket. A képekről egyértelműen kiderül, hogy az azokon szereplő fiatalok nem töltötték be a 18. életévüket, sőt egyes esetekben a 12-t sem. Ez kimeríti…

KECSUP.HU | Lapszemle | 2024-04-08 11:30:58

Magyar Péter rendőrségi információkra hivatkozva 250 ezres tömegről írt, a rendőrség szerint nem becsülték meg a résztvevők szám

Magyar Péter meghirdette, majd meg is tartották szombaton a Nemzeti Menetet. Magyar Facebook-posztjában a rendőrségre hivatkozva azt írta, hogy a rendezvényen körülbelül 250 ezer ember vehetett részt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság viszont közölte, sosem bocsátkoznak tömegbecslésekbe, így Magyar a létszámról nem kaphatott tőlük információt – írja a Telex. A lap erről szóló cikkére Magyar a Facebookon […]


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Palinkas Janos | 2024-04-08 10:55:15

Áprilisban is folytatódik a szépkorúak ingyenes moziprogramja

Április 28-án Martin Scorsese westernjét, a 2023-ban bemutatott Megfojtott virágok című történelmi drámát nézhetik meg a miskolci szépkorúak ingyen a Salkaházi Plusz – Szépkorúak filmklub keretében. A Leonardo DiCaprio főszereplésével készült film megtörtént eseményeken alapul, az amerikai őslakos oszázs törzs történetét dolgozza fel, akik a területükön talált kőolaj révén mesés gazdagságra tettek szert, de jöttek a nyerészkedők, akik ezt a vagyont igyekeztek maguknak megszerezni. Április 28-án délelőtt 10:00-től, illetve délután 14:00-től nézhetik meg az érdeklődő szépkorúak. A filmvetítések helyszíne a Rákóczi utcai Művészetek Háza, annak is Béke és Uránia termei. A…


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | borsod24.hu | 2024-04-08 10:48:08

Bombariadó a Miskolci Járásbíróságon

Mindkét irányból lezárták a bíróság és az ügyészség utcáját, a környékre még gyalogosan sem lehet bemenni. Olvasónktól érkezett nemrégiben egy fotó, amelyen az látható, hogy a rendőrség mindkét irányból lezárta az utcát. A képhez csatolt információ szerint a bírósági épület környékre gyalogosan és autóval sem lehet bemeni. Frissítés: A hírek szerint bombariadó volt a Miskolci Járásbíróságon, emiatt zárták le 12:30-kor a teljes utcát. Jelenleg a rendőrség robbanószerkezetekkel foglalkozó szakemberei vizsgálják a helyszínt. A jelenlegi várakozások szerint délután 2 óráig biztosan nem lehet a bíróság épületébe visszamenni, illetve az utcába sem…






KECSUP.HU | Lapszemle | 2024-04-08 10:00:14

Napirenden a háborús veszélyhelyzet meghosszabbítása

Négynapos ülést tart a héten az Országgyűlés, amely hétfőn egyebek mellett a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslat bizottsági jelentésének vitáját is lefolytatja – írja a 24.hu az MTI-re hivatkozva. Az ülésen a bizottsági jelentések között a képviselők tárgyalják azt a törvénymódosítást, amely az orosz-ukrán háború miatt kihirdetett veszélyhelyzetet november 19-ig hosszabbítaná meg. 2022 májusában jelentette be […]

Veszpremkukac.hu
VESZPREMKUKAC.HU | Bartuc Gabriella | 2024-04-08 09:57:41

OZEMPIC – Elhízás ellen csodagyógyszer?

Nagy a felhajtás a nemrégiben megjelent fogyást segítő „csodagyógyszer” körül. Érthető, hiszen világszerte komoly probléma az elhízás. Egészséges táplálkozás és mozgás helyett sokan szívesebben oltják magukat. Olyan hírességek is használják az Ozempicet, mint Elon Musk és Kim Kardashian. Az árát a gazdagok zsebéhez szabták. Itt a jó idő, jön a strandszezon, gyorsan le kellene adni […]

Media1.hu
MEDIA1 | Szalay Dániel | 2024-04-08 09:49:11

Magyar Pétert vasárnap a hangszórói miatt támadta a TV2 Tények, mely szombaton még azt is eltitkolta, hogy Magyar óriási demonst

A TV2 Tények című műsora április 6-án, szombaton este egyáltalán nem adott hírt az elmúlt évek egyik legnagyobb, aznap koradélután megtartott és a világsajtó jelentős részét is kiemelten foglalkoztató utcai demonstrációjáról, ehelyett Magyar Pétert támadó és a Fidesz melletti voksolást promotáló, reklámjellegű videót sugárzott a hírműsorban a kormánypárt kommunikációs igazgatójától. A Tények vasárnap este a hangszórói miatt kezdte el támadni a volt igazságügyi miniszter exférjének, Magyar Péternek az előző napi demonstrációját.




KECSUP.HU | Bajáki Zsanett | 2024-04-08 09:31:00

Szoborimitátort keresnek a Mosónő helyére napi 8 órában

Egy kis hétindító humor a Kecskeméten Hallottam csoportból, amelynek posztja szerint a városgazdaság szobor hiánypótló lakossági felhívást adott ki, hogy a nemrég elszállított ikonikus Mosónő szobrot napi 8 órában pótolni tudják. A leírás szerint napi húszezer forint díjat kap, aki a szobor talpazatának felújításáig napi 8 órában beáll pótolni a köztéri alkotást. Marton László ikonikus […]

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | borsod24.hu | 2024-04-08 09:34:09

Már duguláselhárító polgármesterjelöltje is van Miskolcnak

„Sokan harcba szálltak már a városvezetői székért a borsodi megyeszékhelyen, de sz@rral még senki nem kampányolt” – viccelődött az egyik kommentelő Fintor Zsolt duguláselhárító vállalkozó Facebook-posztja alatt. A bejegyzésben azt jelentette be a szakember, hogy a négy korábban megismert jelölt mellett ő is igényt tartana Veres Pál rövidesen megüresedő polgármesteri székére.  A félig humoros, félig kesergő hozzászólást arra a szlogenre alapozta a miskolci választópolgár, amelyet Fintor kampánya fő üzenetének választott, és amelynek szóhasználata enyhén szólva sem a legfinomabb. Eszerint „Miskolcon már több tízezer embert húztam ki a sz@rból, és látva…



DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Eloszlatott feloszlatás

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni


ENYUGAT.HU

50 milliós uniós pályázatból szállt ki két vasi település, mert túl bonyolultnak tartották a bürokráciát

Megválasztották Fejes Pétert Magyarország legfőbb ügyészévé


7300.HU

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele

Az ország legjobb hangulatú öltözőit keresi a TrollFoci, a komlóiak jól állnak, de bele kéne húzni


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Lakossági fórumon köszönték meg Nemény Andrásnak az új utat az Oladi Platón, a Parkerdőnél is látványos a változás

Félpályás lezárás lesz a kőszegi vasúti átjárónál


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

NEM OKÉ – Iskolai zaklatás elleni világnap

Amerikai félidős választások – Óriási pofon Trumpnak