Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu

Szol24.hu
SZOL24.HU | Fazekas Adrián | 2024-04-26 17:53:25

Irritálónak tartotta, ezért öléssel fenyegette és megverte tanárát egy szolnoki diák

Egy kilencedikes szolnoki diák székkel és ököllel bántalmazta a tanárnőjét, amiért a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt állatja bíróság elé a kiskorút. Lánczi Rajmund, a főügyészség helyettes szóvivője a 24.hu-nak küldött közleményében azt írta, a 38 éves tanárnő történelem órát tartott a kilencedikeseknek a szóban forgó napon, amikor vitába keveredett az egyik diákjával. A fiatal a konfliktus után azt mondta a tanárnak: „k**vára irritáló vagy!”, majd ezt megismételte, hozzátéve, hogy meg fogja ölni a nőt. Erre válaszul kiküldték, ekkor viszont felvette az általa használt széket,…

Enyugat.hu
ENYUGAT.HU | enyugat.hu | 2024-04-26 17:36:33

Május elsején kitárja kapuit a Hegykői Csipkeház

Már a nyári időszámításra áll át a Hegykői Csipkeház május elsején, ami azt jelenti, hogy hétfő kivételével minden nap várja vendégeit - előzetes bejelentkezés nélkül is. A ház mögötti kertben már szirmaikat bontogatják a fűszer- és gyógynövények.







Debreciner.hu
DEBRECINER.HU | Polgár Tóth Tamás | 2024-04-26 16:08:49

Egyhangúlag szavazták meg a képviselők a Debrecen romló közbiztonsági adatait közlő rendőrségi beszámolót

Gyurosovics József hajdú-bihari rendőrfőkapitány szerint valószínűleg elérték azt a szintet, ahol a jelenlegi feltételek mellett nem lehet javítani a közbiztonságon. Papp László polgármester úgy véli, a rosszabb adatok ellenére Debrecen továbbra is a legbiztonságosabb magyar városok között van. Az ellenzéki képviselők szerint fel kell készülni igen sok vendégmunkás érkezésére. Döntöttek arról is, hogy 2025-ben Főnix Lakásprogram néven indítanak el lakhatási programot. Egyetlen képviselő sem élt az interpelláció lehetőségével.



Szol24.hu
SZOL24.HU | Kiss Lajos | 2024-04-26 15:45:10

Szolnok: így foglaljunk el két autóval hat parkolóhelyet

Úgy tűnik, Szolnokon úgy tesznek az autósok, mintha ez valami verseny lenne, hogy bemutassák, hogyan lehet egészen botrányosan parkolni bármilyen közterületen. És nem márkafüggő, nem Audi, nem BMW, de még csak nem is valamelyik más csúcsmárka. Ezen csodálatos, mesteri parkolásokat elnézve csak annyi kérdése maradhat az embernek, hogy ezen gépkocsik sofőrjei valóban ennyire nem tudnak parkolni és ennyire nem veszik észre, mennyi helyet foglalnak el és milyen egyszerű lenne normálisan megállni gépjárművükkel, vagy szándékosan akarják megmutatni a világnak, hogy ők csakazértis megtehetik ezt. A Réka által küldött képeken tökéletesen látható,…

Szol24.hu
SZOL24.HU | Kiss Lajos | 2024-04-26 15:28:39

Vészesen és folyamatosan sivatagosodik el az Alföld, a kormány mégis elvett 400 milliárdot a területtől

Egészen helyesen fogalmazva “elhalasztotta a beruházásokat”, amivel éppen a vízpótlást lehetne most még valamennyire megoldani. De sajnos nem stadion, így a Duna-Tisza köze várhat a sorára, nem elég fontos odafent. Jász-Nagykun-Szolnok megyét is folyamatosan érintik az egyre gyakoribb és egyre hosszabb száraz időszakok, amikor csak hébe-hóba esik csapadék, akkor sem túl sok. Az Alföld teljes területén bőven akadnak problémák, a vízpótlásról minél gyorsabban gondoskodni kéne. De a kormány éppen most halasztott el 400 milliárdnyi beruházást ezen témakörben. Több olyan beruházást halaszt el a kormány saját, korábbi határozatait felülírva, amelyek a…


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2024-04-26 15:17:03

Miskolci diáklány szerezte meg az első helyet egy országos pályázaton

“Adj egy mosolyt ajándékba” címmel írták ki az országos pályázatot gyermekek részére. A miskolci diáklány el is hozta az első helyet az egyéni kategóriában. 2024. áprilisában lezárult az „Adj egy mosolyt ajándékba!”” országos gyerekpályázat. Nagyon szép miskolci sikerrel. Országos pályázaton az egyéni kategóriában az első helyet egy Miskolci diáklány nyerte, aki verses formában és képekkel dokumentálva mutatta meg, hogy hogyan okozott mosolyt az emberek arcára legyen szó védőnőről, bolti eladóról, fodrászról, pedagógusról és sok hétköznapi hősről, akikkel nap, mint nap találkozik az ember az utcán. Ezzel a munkával kiérdemelte az…

KECSUP.HU | Hraskó István | 2024-04-26 15:20:41

„Elengedte” a városvezetés a Csiperót, az egyesület kijelentette: nem kíván eltérni az alapkoncepciótól

Hat éve nem rendezték meg Kecskeméten az Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozót, közkedvelt nevén a Csiperó Fesztivált. Az elsőt még 1991-ben tartották, 2018-ig tizenöt találkozón 43 országból közel 15 ezer külföldi gyermek vett részt. 2021 végéig volt a szervező Európa Jövője Egyesülettel együttműködési megállapodása az önkormányzatnak, ekkor született az a döntés, hogy a […]



Enyugat.hu
ENYUGAT.HU | Nyugat.hu/MTI | 2024-04-26 15:05:00

Egyre kevesebben vagyunk, és házasodni sincs túl sok kedvünk

Az előzetes adatok szerint márciusban 6413 gyermek született, és 10 524 ember halt meg; 2023 márciusához képest a születések száma 10, a halálozásoké 13, a házasságkötéseké 1,9 százalékkal csökkent – tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2024-04-26 14:57:49

Szombattól több helyen útlezárás lesz Miskolcon, komoly torlódások is kialakulhatnak

Április 27-étől kezdődnek a munkálatok, el is fognak tartani egy darabig. A közlekedők óvatosabban és figyelmesebben haladjanak, végső soron a mi érdekünk, hogy ezek a munkálatok elkészüljenek. A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. 2024. április 27-vel elkezdi a város forgalmasabb útjain a gyalogátkelő helyek, a kerékpáros nyomvonalak és egyéb lekopott útburkolati jelek festési munkáit. A munkálatok saját kivitelezésben ésalvállalkozó bevonásával történnek. A festési munkák a melegebb idő beköszöntével kezdődhetnek el. A munkát többféle technológiával (hideg plasztik, oldószeres festék) végzik el – közölte szerkesztőségünkkel a Miskolci Városháza. Az elmúlt hetekben a Társaság…


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Pálinkás János | 2024-04-26 14:24:31

Hat éve avatták fel a diósgyőri stadiont

Ma hat éve egy próbameccsel kezdődött minden, majd május elején egy emlékezetes összecsapással avatták fel a diósgyőri stadiont. Akkor két NB I-es élvonalbeli borsodi csapat mérkőzött meg egymással: a DVTK-és a Mezőkövesd Zsóry FC – ugye emlékszünk, mi lett a vége? Emlékeznek még 2018. május 5-re? Aznap avatták fel hivatalosan is a diósgyőri stadiont, mely – ki ne tudná – nem az első volt Miskolcon. Minden vasgyári arénák őse még 1911-ben készült el a kórház mellett, annak még fából volt a lelátója és a pálya is salakos volt. 1939. június…


DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Eloszlatott feloszlatás

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni


ENYUGAT.HU

50 milliós uniós pályázatból szállt ki két vasi település, mert túl bonyolultnak tartották a bürokráciát

Megválasztották Fejes Pétert Magyarország legfőbb ügyészévé


7300.HU

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele

Az ország legjobb hangulatú öltözőit keresi a TrollFoci, a komlóiak jól állnak, de bele kéne húzni


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Lakossági fórumon köszönték meg Nemény Andrásnak az új utat az Oladi Platón, a Parkerdőnél is látványos a változás

Félpályás lezárás lesz a kőszegi vasúti átjárónál


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

NEM OKÉ – Iskolai zaklatás elleni világnap

Amerikai félidős választások – Óriási pofon Trumpnak