Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2024-05-10 19:01:46

Bakancslistára való: a bükk leghosszabb falva, ami valójában három település – videó

Három falu összenövésével jött létre a BAZ megyei viszonylatban rendkívül hosszú település, ami a festői szépségű tájjal együtt végképp komoly érdekességgé teszi a területet. Ha még nem jártunk “a bükk kapujában”, feltétlenül látogassuk meg. Bár mára a lakosságszám inkább csökken, mint nő, a háromezer főt még így is eléri. A részleteknek az Itthonrolhaza.hu szerkesztője ment utána. Valójában tehát nem is egy településről beszélünk, de összeépült, így még ha igazgatási szempontból nem is képez egy egységet, valójában egy településről beszélhetünk. Helyiektől hallhattunk már a New York-Philadelphia-Baltimore-Washington megapoliszhoz hasonlítani a három falu…


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2024-05-10 18:38:01

Már javában zajlik a Miskolci Egyetemi Napok rendezvénysorozata

Nem meglepő módon, egészen kiváló hangulattal vette kezdetét a többnapos eseménysorozat a hétvégén és nem kevésbé jó nappal folytatódott. Már csütörtökön megkezdődött a félév legnagyobb bulija a miskolci Egyetemvárosban. Napközben a hagyományos diákrektor választás során a nyolc kari csapat és egy alumni csapat mérte össze erejét olyan sportokban, mint a kislabdás futball, corn-hole, darts, kötélhúzás vagy csocsó. Az ebédet a csapatok főzőversenye színesítette, amelyet a szakmai zsűri pontozott.  Az esti fesztiválon több mint 3000-en látogattak ki a koncertekre. A HELL Nagyszínpadon a MEN első nagy zenekara a VALMAR volt, aztán…




Szol24.hu
SZOL24.HU | Fazekas Adrián | 2024-05-10 18:09:35

Szalay Ferenc is megtekintette a nagykörűi lombkoronasétányt

Emlékeznek még a tavalyi hírre, amikor tarra vágtak egy erdőt, miközben köré lombkoronasétányt építettek? Nyírmártonfalva és annak polgármestere, Filemon Mihály egy csapásra országszerte híres let., Idén februárban Nagykörűn több, mint 646 millió forintból adták át a Lombkoronaházat, amit most Szolnok polgármestere, Szalay Ferenc is megtekintett. A Lombkoronaház épületében multifunkciós rendezvényteret és melegkonyhás éttermet alakítottak ki, amelyhez egy fedett és egy nyitott terasz is tartozik – sorolta. Az étterem melletti tájboltban kézműipari termékeket árusítanak és a gyerekek számára is biztosítanak játszásra alkalmas teret – mondta a polgármester. Az épület nyolc méter…








Szol24.hu
SZOL24.HU | Kiss Lajos | 2024-05-10 15:47:28

Csúnya baleset történt Szolnokon, a Thököly felüljárónál, óriási dugó alakult ki

A vétlen autós fejre is állt, a délutáni forgalom így még inkább lelassult az ominózus ponton. Szerencsére sérülések nélkül kiszálltak a kocsiból a benne ülők. Ismét nem adták meg az elsőbbséget a védett úton haladó gépkocsinak, kikanyarodtak a piros jármű elé, amely a karambol során felborult és a feje tetején állt meg. A helyszínen segítséget nyújtók és a szemtanúk szerint nem történt személyi sérülés, saját lábukon hagyták el utasai a felborult gépkocsit. Délután kettő óra után a helyszín környékéről óriási dugót jelentettek, az OMV-nél levő körforgalomig állt a sor és…

Szol24.hu
SZOL24.HU | Kiss Lajos | 2024-05-10 15:53:47

A szomszéd megyeszékhelyen indul önkormányzati képviselőjelöltként a brutálisan megvert Orosz Bernadett

“A kormány kergetett bele a jelöltségbe, és kitartok addig, míg az áldozatok számára biztonságos jogi környezet nem teremtünk” – nyilatkozta a miskolci nő. Orosz Bernadett “politikai pálfordulása” egy tragikus eseményhez kötődnek. 2019-ig ő is a Fideszre szavazott, de az életében bekövetkezett drámai fordulatok egyértelműen megváltoztatták politikai nézeteit és értékrendjét – derül ki abból az interjúból, amit a Népszavának adott. A változások egy osztálytalálkozón kezdődtek, ahol életének egyik legrettegettebb pillanatát élte át. Volt párja, az azóta már elítélt egykori alezredes brutálisan bántalmazta azon az estén, és az erőszak olyan súlyos egészségkárosodást…


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2024-05-10 15:24:59

Szombaton ismét Diósgyőrbe látogat a Fradi, az MVK rásegítő járatokat indít a mérkőzés előtt és után

A közlekedési vállalat ismét igyekszik segíteni a szurkolók stadionba való kiutazását és az onnan való hazajutást. Igaz, az ultrák bojkottja miatt erősen kérdéses a nézőszám. Íme a részletek. Bár a hazai szurkolók nagy létszámával kapcsolatban erős kételyeink vannak, azok után, hogy a diósgyőri ultrák az interneten már közölték, a legutóbbi, rendkívül szégyenletes, 7:0-s vereséget követően bojkottálják az utolsó két összecsapást és nem mennek ki a stadionba szurkolni. Az MVK Zrt. ettől függetlenül plusz járatokat indít. Május 11-én, szombaton 19:30-tól rendezik meg a DVTK – FTC labdarúgó-mérkőzést. A nagy érdeklődésre való tekintettel az MVK Zrt. rásegítő…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2024-05-10 15:15:28

Elkezdődött Miskolcon a város napja, elsőként leginkább a gyermekeknek kedveztek

A Szent István tér már délelőtt megtelt gyerekzsivajjal és helyi, illetve a városba látogató érdeklődőkkel. Az első nap délelőttjének ez volt a fő színtere, rendkívül sok érdekességgel találkozhattak a kilátogatók. Az esemény első napjának délelőttjén főként a gyerekeknek kínáltak interaktív programokat a kitelepült helyi szolgáltatók, a Miskolc Holding Zrt. tagvállalatai, melyeknek képviselői már délelőtt 10 órától várták a kíváncsiskodókat. A napnak megadta az alaphangot a Csodamalom Bábszínház Csalavári Csalavér című előadása, amely a téren felállított színpadon volt látható. Bernáthné Barczi Judit, a MIHŐ koordinációs és kommunikációs főmunkatársa érdeklődésünkre elmondta, hogy a cég…



Szol24.hu
SZOL24.HU | Fazekas Adrián | 2024-05-10 14:54:16

Dől a pénz a szúnyogírtásba

Az idei szúnyoggyérítési program során plusz forrásokat csoportosít át a kormány, a majdnem kétmilliárd forintos többletforrásért Varga Mihály pénzügyminiszter és Pintér Sándor belügyminiszter a felelős. A tegnapi napon, május 9-én megjelent Magyar Közlöny szerint a kormány egyetért a 2024-es országos szúnyoggyérítési program végrehajtásához szükséges többletforrások központi költségvetés terhére történő biztosításával. Ez azt jelenti, a pénzügyminiszter és a belügyminiszter bevonásával összesen 1 840 000 000 forint többletforrást biztosítanak a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság számára. Egyelőre kérdéses, hogy a forrás emelése együtt jár-e a hatékonyabb gyérítéssel, mindenesetre az biztos, hogy hosszabb lett a „szúnyogszezon”, ezáltal…

Media1.hu
MEDIA1 | Szalay Dániel | 2024-05-10 14:48:59

Orbán az RTL-t is beperelte – a bíróság „atomtitokként” kezeli a nyilvános tárgyalás időpontját

A Media1 megtudta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a Megafon nevű Fidesz-közeli internetes propagandaközpont egyik arca által vezetett és az igazságügyi miniszterhez is közelálló Biczi és Turi Ügyvédi Iroda közreműködésével a már néhány napja említett fél tucatnyi médiaszolgáltatáson túl további szerkesztőségeket is bíróságra citál, amiért az adott médiumok leszemlézték a Spar vezérigazgatójának Orbán oligarcháira vonatkozó, egy osztrák élelmiszeripari lapban megjelent nyilatkozatát. Eközben egészen meghökkentő dolgokkal szembesült portálunk, a Media1 a Fővárosi Törvényszék működésével kapcsolatban az elmúlt napokban: a bíróság ugyanis minden erejével azon fáradozik, hogy titokban tartsa az egyébként nyilvános, bármely magánszemély vagy a sajtó által látogatható bírósági tárgyalások időpontját a média elől. Például azt, hogy mikor lesz az Orbán vs RTL tárgyalás, merthogy a kormányfő az RTL-t is beperelte.

DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Eloszlatott feloszlatás

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni


ENYUGAT.HU

50 milliós uniós pályázatból szállt ki két vasi település, mert túl bonyolultnak tartották a bürokráciát

Megválasztották Fejes Pétert Magyarország legfőbb ügyészévé


7300.HU

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele

Az ország legjobb hangulatú öltözőit keresi a TrollFoci, a komlóiak jól állnak, de bele kéne húzni


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Lakossági fórumon köszönték meg Nemény Andrásnak az új utat az Oladi Platón, a Parkerdőnél is látványos a változás

Félpályás lezárás lesz a kőszegi vasúti átjárónál


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

NEM OKÉ – Iskolai zaklatás elleni világnap

Amerikai félidős választások – Óriási pofon Trumpnak