Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2024-05-20 19:07:39

Kazincbarcika továbbra is támogatja a helyi vállalkozásokat, még nem késő pályázni

A hónap végéig továbbra is várják a pályázatokat az önkormányzatnál, már eddig is jelentős összeggel támogatta Kazincbarcika a helyi vállalkozókat és vállalkozásokat, ez pedig nem ér véget. Többször is olvashattunk arról, hogy Kazincbarcika önkormányzata jelentős összegekkel támogatja a helyi vállalkozókat, vissza nem térítendő összegekkel. Szitka Péter osztotta meg erről az újabb részleteket. ” Május 31-éig még pályázhatnak a helyi vállalkozások, vállalkozók vissza nem térítendő támogatásra! – Kolorfund Támogatjuk a helyi vállalkozások terveit. Ma is jártunk néhány helyen, ahol az elmúlt időszakban önkormányzati támogatás igénybevételével sikerült fejleszteni a szolgáltatásokat” – írta…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2024-05-20 18:47:32

Óriási baleset Szerencs közelében

A személyautó elejét jelentősen lebontotta a sofőr, alig maradt belőle valami. Tűzoltók szabadították ki a vezetőt, aki túlélte a fának csapódást. A roncsot elnézve elég nagy sebességgel csattanhatott az útmenti fának, bár a baleset oka egyelőre ismeretlen. Fának ütközött egy személyautó a 3621-es út 18-as kilométerénél Taktabáj és Prügy települések között pünkösdhétfő délelőttjén. Egy ember beszorult a gépkocsiba, akit a szerencsi hivatásos tűzoltók szabadítottak ki onnan feszítővágó segítségével. Az egység áramtalanította a járművet – közölte a Katasztrófavédelem. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2024-05-20 18:40:11

Barátságos látogatóval találkozhattunk Miskolcon a hétvégén

Megyeszékhelyünkön egyébként sem ritka, hogy vaddisznó, medve, róka és hasonló, vadon élő állatok betévednek a város határain belülre, most egy aranyos szarvas tette tiszteletét. Reméljük, nem is esik bántódása. A mai emberiséget ismerve itt már semmire sincs garancia, tavaly például egy jeladóval felszerelt farkas végigbarangolta fél Európát Svájctól Magyarországig, majd egy orvvadász (a hivatalos verzió szerint a vadász kilencéves kisfia…) lelőtte. Vasárnap délután a Szervezet utcáról fotózta a rendkívül szép, patás állatot Hegedűsné Bernadett. Elmondása szerint a szarvas nagyon barátságos volt, egyáltalán nem zavarta a forgalom. Az olvasók közül rögtön…




Szol24.hu
SZOL24.HU | szol24.hu | 2024-05-20 17:13:47

Árokba hajtott egy autó Kisújszállásnál

Árokba hajtott egy Suzuki Kisújszállás külterületén – erről a Kisújszállási Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság számolt be Facebook-oldalán. Egy kanyart követően vesztette el az uralmát egy nő és hajtott le az út menti árokba a 4202.sz. közúton ma délelőtt.  A személyautóban összesen két fő utazott. A balesetet követően a helyszínre kiérkező mentők egy embert kórházba szállítottak. A baleset helyszínére a tűzoltók is kiérkeztek, akik áramtalanították a balesetet szenvedett járművet. Arról, hogy a sofőr miért veszíthette el az uralmát a gépjármű felett egyelőre nem tudni. Egyelőre az sem ismert, hogy a kórházba szállított sérült,…


Kapost.hu
KAPOS-T | kapost_admin | 2024-05-20 17:11:00

Hazudik, ígér, célokat tűz ki: csak a sorrendet variálja Szita Károly legújabb propaganda-brosúrájában

Fényes műnyomó papíron egy súlyos leépülés végterméke Tudta? Öt év alatt ötezer fővel csökkent a munkaképes korosztály létszáma Kaposváron! Évente ezerrel, ami egy közepes nagyságú gyár összdolgozói létszáma. Minden évben egy Kométányival csökkent a munkavállalási korúak száma, ebből Szita Károly, a Fekete Lovag annyit szűrt le, hogy „soha nem volt még ilyen alacsony a munkanélküliség”.Continue reading →

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | borsod24.hu | 2024-05-20 17:00:24

Elektromos meghibásodás okozott tüzet Miskolcon

Elektromos meghibásodás miatt keletkezhetett tűz egy családi házban szombat este Miskolc külterületén, a Nagy király dűlőn – erről a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatott. A város hivatásos tűzoltói egy gépjárműfecskendővel vonultak a tűzesethez, majd gyorsbeavatkozó sugarakkal elfojtották a lángokat és átvizsgálták az épületet. A tűz az egyik szobában keletkezett, ahonnan átterjedt a tetőszerkezetre is. Az eset során senki sem sérült meg, azonban a kétszáz négyzetméteres ház lakhatatlanná vált. A lakóingatlanokat érintő tűzesetek sokszor az elektromos árammal hozhatóak összefüggésbe. Az elavult, túlterhelt elektromos hálózatok megnövelik az ilyen jellegű tűzesetek kockázatát. Lakásfelújítás során…



Szol24.hu
SZOL24.HU | szol24.hu | 2024-05-20 15:38:07

Ingyenesen gyűjtik az elektronikai hulladékot Abádszalókon

Ingyenes lakossági és közületi elektronikai hulladékgyűjtés lesz Abádszalókon május végén. Abádszalókon az Arany János utcában, az iskola előtti parkolóban ingyenesen szabadulhatunk meg az elektronikai hulladékoktól május 27-én 8:30 és 12:00 óra között. Abádszalók Város hivatalos oldala tájékoztatása szerint a begyűjtés napján mindenki elviheti működésképtelen, használaton kívüli árammal, vagy akkumulátorral működő eszközeit és berendezéseit, melyeket ingyen leadhat. Külön kiemelték azt is, hogy az akkumulátorral működő készülékeket azzal együtt is átveszik, tehát nem szükséges az eltávolításuk. A tájékoztatásban arra is felhívták a figyelmet, hogy összetört képcsöves tv-t vagy monitort, illetve szétszerelt eszközöket…



Borsod24.hu
BORSOD24.HU | borsod24.hu | 2024-05-20 14:51:51

Ritka és különleges csöppséggel találkozhattak a Miskolci Állatkert látogatói

A Miskolci Állatkert Pünkösdkor is várta a látogatókat, akik egy igazán különleges, április végén született kúszósüllel is találkozhattak. A hazai állatkertek között igazi kuriózumnak számít, hogy szaporodik ez a faj. Korábban is csak Miskolc büszkélkedhetett azzal, hogy ez a különleges rágcsálófaj utódokat nevelt a helyi állatkertben. Külön öröm a gondozók számára, hogy három év kihagyást követően idén újra született egy kölyök a kúszósülök kifutójában – írta honlapján a Miskolci Állatkert.  “Az észak-amerikai kúszósül utóda mintegy 7 hónapos vemhesség után, nagyon fejletten jön a világra. Az április utolsó napjaiban született egyedről megtudtuk, hogy…





Szol24.hu
SZOL24.HU | szol24.hu | 2024-05-20 13:05:09

Újabb összeget különített el Jászberény az utak javítására

Kimerült a korábban erre a célra szánt forrás, ezért újabb összeget különítettek el, hogy a továbbiakban is gyorsan és hatékonyan tudják javítani az utakat. “Önkormányzatunk az előző években pénzügyi keretösszeget biztosított a városi utak gyors és hatékony kátyúzási munkálataira, valamint új forgalmi táblák kihelyezésére” – kezdte Facebook bejegyzését Budai Lóránt. A polgármester arról tájékoztatta a lakosságot, hogy a Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Nonprofit Zrt.-vel kötött szerződés pénzügyi kerete kimerült, így a feladatok ellátása veszélybe került. Emiatt szükség volt arra, hogy újabb összegek mozgósítására. “a jövőre nézve célszerűnek láttuk folytatni ezt…


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | borsod24.hu | 2024-05-20 12:42:51

Izgalmas programmal készülnek a tűzoltók gyermeknapra

Május utolsó vasárnapján ünnepeljük a nemzetközi gyermeknapot. Ezen alkalomból a tűzoltók is izgalmas programokkal készülnek. Sokak számára ismerős rendezvény a Nyitott szertárkapuk programsorozat. A gyermeknaphoz kapcsolódó eseményt rendszerint országszerte nagy várakozás előzi meg. Az idei gyereknapon 10 és 16 óra között fogadják a látogatókat a tűzoltó laktanyák – tette közzé honlapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.  Emellett a vidéki és fővárosi tematikus múzeumok, emlékszobák és kiállítóhelyek is várják az érdeklődőket, akik játékos keretek között szerezhetnek információkat a katasztrófavédelem tevékenységéről, a tűzoltók hétköznapjairól. Továbbá nem utolsó sorban arról, mi mindent tehetnek saját biztonságuk érdekében.…



DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Eloszlatott feloszlatás

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni


ENYUGAT.HU

50 milliós uniós pályázatból szállt ki két vasi település, mert túl bonyolultnak tartották a bürokráciát

Megválasztották Fejes Pétert Magyarország legfőbb ügyészévé


7300.HU

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele

Az ország legjobb hangulatú öltözőit keresi a TrollFoci, a komlóiak jól állnak, de bele kéne húzni


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Félpályás lezárás lesz a kőszegi vasúti átjárónál

Az AI-forradalom új motorja Szombathelyen: ultrakompakt kondenzátorok a világ szerverparkjaihoz


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

NEM OKÉ – Iskolai zaklatás elleni világnap

Amerikai félidős választások – Óriási pofon Trumpnak