Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu




Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Milán | 2024-06-28 10:22:27

A borsodi gazdák igencsak bőkezűek

Idén a megye hat pontján, Hercegkúton, Mérán, Mezőcsáton, Mezőkövesden, Szendrőben és Szerencsen várják a búzaadományokat a gyűjtőpontok. Megnyíltak a Magyarok Kenyerére program búzagyűjtő pontjai megyénkben is. A már tízéves múltra visszatekintő karitatív kezdeményezésnek a célja a több mint 15 millió búzaszem összegyűjtése a gyermekintézmények valamint a kisgyermekes rászoruló családok részére. Ahogy azt a boon.hu írja, a kezdeményezésben megyénk az élen jár, hiszen évek óta az egyik legtöbb gabonafelajánlás Borsod-Abaúj-Zemplénből érkezik. A tervek szerint idén több mint 20 alapítványt, egyesületet tudnak segíteni. A hagyomány szerint Péter és Pál napján kezdődhet az…

SZEGEDER.HU | Szegeder.hu | 2024-06-28 10:22:43

Koncessziós pályázatot írnak ki a szegedi víziközmű-szolgáltatásra

A szolgáltatásokat jelenleg az önkormányzat többségi és a Veolia Zrt. kisebbségi tulajdonában álló Szegedi Vízmű Zrt. nyújtja. A többségi önkormányzati tulajdonú vállalkozással kötött üzemeltetési szerződés december 31-én jár le. Meghosszabbítására nincs lehetőség.


Media1.hu
MEDIA1 | Szalay Dániel | 2024-06-28 09:53:50

Kiáll a 444 Herczeg Márk mellett és egy újabb cikkben támadja Gyurcsányt

Mint megírtuk, a 444-et bírálta, a főszerkesztő lemondását és Herczeg Márk újságíró elbocsátását követelte, valamint a portál pénzügyi támogatásának megvonását szorgalmazta a nyíltan baloldali, de magát egyébként általában DK-kritikusnak valló, Bartus László nevével fémjelzett Amerikai Népszava, amiért a 444 újságírója a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét „El Qro”-nak (elkúró), „őszödi böszmének” és „paprikajancsinak” nevezte a Rónai Egonnak adott Gyurcsány-interjúról szóló cikkében. A 444 erre reagálva közölte, hogy nem bocsátják el Herczeg Márkot, Uj Péter is a helyén maradt. Egyúttal újabb Gyurcsányt bíráló írást tettek közzé az üggyel kapcsolatban. Bírálják a Nyugati Fényt is, amiért a DK-hoz közelálló lap egyetértőleg számolt be az Amerikai Népszava kezdeményezéséről és botrányosnak jellemezte a 444 cikkét.

KECSUP.HU | Lapszemle | 2024-06-28 10:00:35

Amerikai elnökjelölti vita: Biden teljesítménye aggodalomra ad okot a demokratáknál

Komoly pánik uralkodott el a Demokrata Pártban Joe Biden és Donald Trump első elnökjelölti vitája után látva Biden teljesítményét. Arról kezdtek beszélni, hogy a demokratáknak vissza kellene-e léptetniük a regnáló elnököt. Amióta letisztult a kép, hogy a 78 éves Donald Trump lesz a republikánusok, és a 81 éves Joe Biden a demokraták elnökjelöltje, azóta téma, hogy mekkora probléma […]


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Milán | 2024-06-28 09:49:20

A magyar családok védelme érdekében a kormány felszólította az üzemanyagkereskedőket

A Nemzetgazdasági Minisztérium a KSH jelentése alapján megállapította, hogy mind a benzin mind a gázolaj esetében csökkenteni kell az árakat. Ezért a kormány felszólítja az üzemanyagkereskedőket, hogy a családok védelme érdekében térjenek vissza a korábbi hónapok gyakorlatához és áraikat mérsékeljék a szomszédos országok átlagára alatti szintre. Ellenkező esetben a kormány továbbra is kész beavatkozni az üzemanyagpiacon – erősítette meg pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Magyarországon pénteken 95-ös oktánszámú benzint átlagosan 610 forintért, dízel üzemanyagot pedig átlagosan 629 forintért lehet literenként vásárolni. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott adatai…




Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Milán | 2024-06-28 09:06:45

Már osztják a diplomákat a Miskolci Egyetemen

Csütörtökön a Gépészmérnöki és Informatikai Kar valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Kar végzős hallgatói vehették át okleveleiket. Az egyetem ünnepi szenátusi ülésének keretében megkezdődtek a diplomaátadó ünnepségek is. Az eseményen elhangzott, a Gépészmérnöki és Informatikai Karon a 2023/2024-es tanév végén abszolutóriumot szerzett 222 fő, ebből oklevelet kaptak 212-en, közülük csütörtökön 141-en vették át a végzettséget igazoló papírt – írja a minap.hu. A selmeci hagyományoknak megfelelően a friss diplomás mérnökök fogadalmat is tettek. A Bartók Béla Zeneművészeti Karon ötvenen tettek sikeres záróvizsgát. Szűcs Péter rektorhelyettes ünnepi beszédében elmondta, fájó szívvel, de…

SZEGEDER.HU | Szegeder.hu | 2024-06-28 09:00:44

KSH: Kevesebben keresnek állást, mint egy éve

Idén májusra a 15–74 éves foglalkoztatottak száma 36 ezerrel nőtt tavalyhoz képest, 4 millió 749 ezer fő, a munkanélküliek száma 212 ezer a Központi Statisztikai Hivatal számai szerint.




KECSUP.HU | Hraskó István | 2024-06-28 08:33:42

Mindent megtesznek, hogy megtisztítsák Kecskemétet a kábítószer-terjesztőktől – ígéri a rendőrkapitány

Húsz rendőr kezdi meg szolgálatát augusztus 1-jén Kecskeméten – mondta el a június 27-ei képviselő-testületi ülésen Timafalvi László rendőr ezredes, kecskeméti kapitányságvezető a 2023-as év beszámolója kapcsán. A dokumentumban az is olvasható, hogy a városban 5 ezer lakosra jut 1 járőr, napszakonként 2-3 gépkocsis egységet tudnak kiküldeni az utcákra. A rendőrség megyei létszámproblémáiról Szabadi István, […]

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Milán | 2024-06-28 08:20:36

Teljes útlezárás négy napig, átépítik a vasúti átjárót

A Magyar Közút tájékoztatása szerint péntektől hétfő éjfélig teljes útlezárás lesz a 37-es számú főút egy szakaszán Szerencs és Bodrogkisfalud között. Átépítik a vasúti átjárót a Szerencs és Mád közötti vasúti vonalon a 30-as km-nél, ezért az utat teljes szélességében lezárták. Kerülni Mezőzombor irányába lehet. Szerda óta már lehetett korlátozásokra, félpályás útlezárásokat tapasztalni az említett útszakaszon, azonban a munkálatok most olyan szakaszához értek, hogy indokolt a teljes lezárás. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!


DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Eloszlatott feloszlatás

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni


ENYUGAT.HU

50 milliós uniós pályázatból szállt ki két vasi település, mert túl bonyolultnak tartották a bürokráciát

Megválasztották Fejes Pétert Magyarország legfőbb ügyészévé


7300.HU

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele

Az ország legjobb hangulatú öltözőit keresi a TrollFoci, a komlóiak jól állnak, de bele kéne húzni


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Nem kézbesítette a laptopot a szombathelyi futár

50 milliós uniós pályázatból szállt ki két vasi település, mert túl bonyolultnak tartották a bürokráciát


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

Amerikai félidős választások – Óriási pofon Trumpnak

TAGORE 100 – Magyar művészek a bengáli költő bűvöletében