Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu




Media1.hu
MEDIA1 | Szalay Dániel | 2024-07-22 09:25:30

A Telex és a 444 is hallgat róla, hogy a Tisza Párt egyik alelnöke az ujj- és kéztöréssel fenyegetőző Radnai Márk

Sem a Telex, sem a 444 nem adott róla hírt, hogy Magyar Péter még szombaton bejelentette, egy ideje Radnai Márk a Tisza Párt másik alelnöke Magyar mellett. Radnai 2015-ben azzal került be a hírekbe, hogy megfenyegette Koltai Tamás színházi kritikust, hogy eltöri az ujjait, egy másik esetben pedig Csendes-Erdei Emesét, a Magyar Narancs és Librarius egyik munkatársát fenyegette meg: a nővel szemben a kezének eltörését helyezte kilátásba. Radnai Márk egyébként Radnai László jobbikos volt kommunikációs igazgató fia.

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Lapszemle | 2024-07-22 09:00:35

Több mint 11 ezren vágtak neki az idei Balaton-átúszásnak

Vasárnap reggel startolt el az eredetileg szombatra tervezett 42. Balaton-átúszás, amire több mint 11 ezren regisztráltak. A résztvevőknek Révfülöpön kellett nekivágniuk az 5,2 kilométeres távnak, amelynek célállomása a balatonboglári Platán strand volt. A bizonytalan időjárás miatt halasztották el a Balaton-átúszást, a korán indulók még teljesen sima vízben úszhattak, később már egy kis szél nehezítette a […]

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Czapkó Dorottya | 2024-07-22 08:47:48

Emlékszobát kap a híres miskolci kereskedő

Weidlich Pál kereskedő 1881-ben került Miskolcra, és az 1900-as évek elején már a város legtöbb adót fizető polgára volt. A legendás Fekete kutya fűszerkereskedés tulajdonosa szimbolikusan visszaköltözhet a nevét viselő épületbe. A Miskolci Tükörkép Közéleti Egyesület ötlete volt az emlékszoba, mint ahogy a „Fekete kutya” cégér hiteles másolatának elkészíttetése is három dimenziós technikával még 2019-ben. Reimann Zoltán író, amatőr helytörténész, a Miskolci Tükörkép Közéleti Egyesület alelnöke a Minapnak azt nyilatkozta, hogy a Weidlich-palotát sok miskolci ismeri, és az is sok helyi emlékezetében él még, hogy működött benne egy különleges, kisboltszerű fűszerüzlet. Weidlich Pál…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Milán | 2024-07-22 08:26:20

Ön is találkozott az autópályán keresztbe álló busszal Miskolc határában? – videó

Nem, a busz nem balesetet szenvedett. Vélhetően eltévesztette az irányt, és ahelyett, hogy lehajtott volna a következő lehetőségnél, inkább keresztbe állt az autópályán, nem kis kockázatot vállalja. Egy ideje nem lehetett már olvasni, hallani olyanokról, akik az autópályán szembe mennek a forgalommal. A napokban azonban Miskolc határában, az M30-as autópályán ismét akadt olyan sofőr, aki fittyet hányva minden előírásra, előbb keresztbe állt az autópályán, majd elindult a forgalommal szembe. A buszsofőr minden bizonnyal véletlenül hajtott fel az autópályára, talán megzavarta őt az M30-as részleges lezárása. Valószínűleg nem volt autópálya-matricája, de…

Szol24.hu
SZOL24.HU | Czapkó Dorottya | 2024-07-22 08:08:58

Szinte teljesen kiégett egy családi ház Jászboldogházán

Tűz keletkezett egy száz négyzetméteres családi házban vasárnap délután Jászboldogházán, a Bajnok utcában. A tűz a fürdőszobában keletkezett, amikor az egyik lakó begyújtotta az ott lévő, fatüzelésű vízmelegítőt, amelyhez égésgyorsítót használt. A lángok a fürdőszobáról a közlekedőre is átterjedtek és húsz négyzetmétert érintettek. A jászboldogházi önkéntes tűzoltók érkeztek elsőként a helyszínre, akik a melléképületből három gázpalackot vittek ki, melyek nem forrósodtak át. Őket követően érkeztek meg a jászberényi és a nagykátai hivatásos tűzoltók, akik a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával, három vízsugarat használva avatkoztak be; meggátolva, hogy a tűz…


SZEGEDER.HU | Szegeder.hu | 2024-07-22 07:49:47

Örömmel fogadott letöltendő

1927-ben írták: Egy kisteleki fodrász lopott fúróval tört be a Hangya-szövetkezetbe, majd hamis név bemondásával más tehenét hozta el a számadó gulyástól. Elmondása szerint örül a börtönbüntetésnek, mert már úgy sem lesz rendes ember.


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Czapkó Dorottya | 2024-07-22 07:47:35

Leütötte barátnője kéretlen udvarlóját egy borsodi fiatalember

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy fiatalkorú férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt, aki a szórakozóhelyen barátnőjét molesztáló ittas férfit beszólásai miatt leütötte. A vádirat szerint a fiatalkorú vádlott 2023. augusztus végén az éjszakai órákban egy mezőkövesdi szórakozóhelyen tartózkodott barátnőjével. Egy erősen ittas állapotban lévő férfi vendég elkezdett udvarolni a nőnek. A szintén ittas vádlott ezt nehezményezte, és felszólította a férfit, hogy hagyja abba a flörtölést. Másnap a hajnali órákban a vádlott és barátnője gyalogosan egy közeli buszmegállóba indultak, amikor az út túloldaláról a férfi mindkettőjükre sértő…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Milán | 2024-07-22 07:41:15

Véget ér a nagy hőség, jönnek a viharok és a lehűlés

Nem kell már sokáig elviselnünk a nagy meleget, lassan, de érkezik a lehűlés, ez azonban zivatarok kíséretében történik. A hétköznapok kellemesek lehetnek, szombattól azonban ismét melegedést jósolnak. A Hungaromet adatai alapján hétfőre semmilyen figyelmeztetést nem adtak ki Borsod-Abaúj-Zemplén megyére, habár meleg lesz, a megye déli részén még akár 32 fokot is mutathatnak a hőmérők. A lehűlés azonban megkezdődött, és helyenként záporok, zivatarok kialakulására ugyanúgy kell számítani hétfőn is. Kedden aztán még inkább megzavarhatja a napsütést a felhőzet, egyre több helyen kell készülni zivatarra, de a maximum már nem fogja elérni…


Kecsup.hu
KECSUP.HU | Promó Piroska | 2024-07-21 07:13:56

Egyszerű és gyors megoldás a betolakodók ellen

A hírekből egyre több betörésről értesülhetünk, főleg az üdülőhelyeken és a kietlenebb környékeken. Mindenki félti otthonát az illetéktelen betolakodóktól, ezért sokan kültéri kamerarendszert telepítenek. A rögzítők puszta jelenléte is képes elriasztani a betörőket. Egy laikus számára bonyolultnak tűnhet a kamerák felszerelése, ezért csomóan inkább be sem fektetnek egy komoly biztonsági rendszerbe. A házat azonban nem […]


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | borsod24.hu | 2024-07-22 07:02:16

Igazi kerékpáros város lett Miskolc

Az elmúlt években igazi kerékpáros várossá vált Miskolc, köszönhető ez annak, hogy számos új bicikliút épült mintegy 1 milliárd forintból a Miskolc Érted Fejlődik program keretében. A jelentős kerékpáros fejlesztések 2020-ban kezdődtek meg, először a  Szentpéteri kapu környéki kerékpárút valósult meg. A beruházásnak köszönhetően összesen 10 kilóméteres szakaszon valósult meg kerékpáros közlekedésre alkalmas út kialakítása és ennek köszönhetően a belváros közvetlen összeköttetésbe került a Bosch iparteleppel is. Ezek a fejlesztések egyébként azért is élveztek kiemelt szerepet, mert a város egyik fontos törekvése a mikro mobilitás fejlesztése. Ennek egyik eleme a…

7300.HU | 7300 | 2024-07-22 06:36:08

Jövő hét elején nem lesz melegvíz Kökönyösben és Körtvélyesben

Komló – Július 29-től (hétfő) előreláthatólag július 31-ig (szerda) szünetelni fog a használati melegvíz szolgáltatás a kökönyösi és a körtvélyesi városrészekben – közölte a Komlói Fűtőerőmű Zrt. Befejező szakaszához értek a kökönyösi városrészben zajló távhő gerencvezeték rekonstrukciós munkálatok. Jövő hét elején fogják üzembehelyezni a rendszert, emiatt várható kiesés a szolgáltatásban. A fogyasztók megértését, és türelmét […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Lapszemle | 2024-07-22 06:00:17

Nyugaton a helyzet nem változatlan

Eljött ez a pillanat is, a Demokrata Pártnak új elnökjelöltet kell találnia, ugyanis Joe Biden vasárnap bejelentette a visszalépését, egyúttal jelezte azt is, hogy alelnökét, Kamala Harrist támogatja. Az elnökjelöltről a küldöttek döntenek, így Biden támogatása az alelnök mellett még nem jelenti azt, hogy automatikusan Harris lesz a demokraták elnökjelöltje. A jelölt személye majd az […]




DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni

Politikusok osztogatnak önkormányzati lakásokat


ENYUGAT.HU

Megválasztották Fejes Pétert Magyarország legfőbb ügyészévé

Akár 110 milliárd forint uniós pluszforrást jelenthet, ha belépünk a környezetvédelmi kvótarendszerbe


7300.HU

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele

Az ország legjobb hangulatú öltözőit keresi a TrollFoci, a komlóiak jól állnak, de bele kéne húzni


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Nem kézbesítette a laptopot a szombathelyi futár

50 milliós uniós pályázatból szállt ki két vasi település, mert túl bonyolultnak tartották a bürokráciát


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

Amerikai félidős választások – Óriási pofon Trumpnak

TAGORE 100 – Magyar művészek a bengáli költő bűvöletében