Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu





Szol24.hu
SZOL24.HU | Fazekas Adrián | 2024-09-19 13:16:02

Tehetséggondozó program érkezik Szolnokra

Újra megnyílt a lehetőség jelentkezni a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) által indított „Tiéd a holnap – A jövő kreatív tehetségeiért” ösztöndíjprogramba, amely idén már a diákok mellett a pedagógusokat is bevonja. Ennek keretében ősszel rendhagyó osztályfőnöki órákat tartanak több nagyváros középiskoláiban, köztük Szolnokon. Az ősszel induló pályázat célja, hogy támogassa a hátrányos helyzetű régiók középiskolásainak továbbtanulását egy pedagógusokból álló hálózat létrehozásával. Ennek részeként az egyetem egy új ösztöndíjjal segíti a tanárok felkészítő munkáját. A program tavaly indult és célja, hogy a tehetséges, de hátrányos helyzetű diákok számára is lehetőséget teremtsen…


Nyugat.hu
NYUGAT.HU | TM/Nyugat.hu | 2024-09-19 13:04:27

Összetolta a sort a Peugeot a 86-oson

Útépítési munkálatok miatt álltak meg a járművek a 86-os főúton, egy járművezetőt viszont ez váratlanul ért és a sor végén álló Peugeot gépkocsit beletolta egy Volkswagenbe. Nagy torlódás alakult ki.


Kecsup.hu
KECSUP.HU | Hraskó István | 2024-09-19 13:00:25

Szemereyné: nem tudja villamos árammal kiszolgálni az MVM a déli iparterületre betelepülő cégeket

Úgy építkeznek a déli iparterületen az idetelepülő beszállítók, hogy gázolajgenerátorokkal állítják elő a villamos energiát – mondta Szemereyné Pataki Klaudia kecskeméti polgármester a szeptemberi közgyűlésen. Hangsúlyozta, az ipar nagyon fejlődik Kecskeméten, de ha nem tudja az MVM árammal kiszolgálni, az komoly versenyhátrányt jelent a városnak. A közvilágítást vizsgáló bizottság jelentése is napirenden szerepelt a szeptember […]

Szol24.hu
SZOL24.HU | Tóth Milán | 2024-09-19 13:00:19

Egyetlen áldozata sem volt idén nyáron a Tisza-tónak

A Tisza-tavi Régiós Közbiztonsági Koordinációs Bizottság idei utolsó ülésén hangzott el a remek hír, miszerint a 2024-es nyári szezonban a Tisza-tó egyetlen halálos áldozatot sem szedett. A TKKB tagjai, a Heves, a Jász-Nagykun-Szolnok, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság több mint tíz éve, összehangolva biztosítják a közrend és közbiztonság fenntartásával a Tisza-tóhoz utazók, valamint az itt lakók biztonságát, emlékeztet a police.hu. A záróértekezletet Czinege László r. dandártábornok főtanácsos, az idei évben soros Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője nyitotta meg, majd köszönte meg a társszervek magas színvonalú együttműködését is. Az értekezlet elöljárója Kiss Róbert…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Pálinkás János | 2024-09-19 12:53:11

Ózdon már megy a távfűtés, Miskolcon még kivárnak

Ózdon szeptember 18-án beindult a távfűtés, több ezer háztartásban melegszik az otthon. Miskolcon a MIHŐ azonban úgy látja, nincs még itt ennek az ideje. Az ősz beköszöntével Ózdon is elérkezett az idő, hogy a lakások ismét meleggé és otthonossá váljanak. Az Ózdi Távhő Kft. szerdán központilag elindította a fűtésszolgáltatást, reagálva az egyre hűvösebb időjárásra és a növekvő lakossági igényekre. A döntés hátterében a csökkenő átlaghőmérséklet és a beérkező kérelmek számának emelkedése állt. A vállalat közel ötezer háztartásban biztosítja a kellemes hőmérsékletet, és a hőközpontok beindítása a nap folyamán fokozatosan zajlott.…


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Pálinkás János | 2024-09-19 12:33:26

Az időjárás szeszélyei kihívás elé állítják a tokaji borászokat

A tokaji borvidék idén különleges kihívásokkal néz szembe, ami jelentősen befolyásolja az aszúbor termelését. A bodrogkeresztúri Dereszla Pincészet arról számolt be, hogy ebben az évben valószínűleg csak korlátozott mennyiségben készíthetnek aszúbort. Ez a helyzet számos tényező együttes hatásának tudható be, amelyek közül kiemelkedik az időjárás és a lisztharmat okozta károk. Kalocsai László, a Dereszla birtokigazgatója elmondta, hogy bár a pincészet saját területeit sikerült megóvni a fertőzésektől, a nem saját kezelésű ültetvényeken a helyzet kevésbé kedvező. “A Dereszla területeiről szüretelt szőlők nagyon szépek, ezért ezeket száraz bornak és pezsgőnek szánjuk” –…



KECSUP.HU | Lapszemle | 2024-09-19 12:00:25

Magyarország nem fizetett a határidőig, így jön a levonás az EU-s támogatásokból

Az Európai Bizottság (EB) vizsgálja, hogy mely Magyarországnak utalandó forrásokból lehet levonni annak a büntetésnek az összegét, amit az Európai Bíróság szabott ki. Az EB szóvivője szerint nem szükséges egy összegben leemelni ezt a pénzt, lehet több különböző forrást is bevonni, ebből a szempontból nincs korlátozás. A szóvivő ugyanakkor megerősítette, hogy Magyarországnak a 200 millió eurós […]

Szol24.hu
SZOL24.HU | szol24.hu | 2024-09-19 11:53:24

Rangos elismerésben részesült Jászberény főépítésze

Huszonötödik alkalommal adták át az Év Főépítésze Díjat, idén ezúttal szeptember 12-én Berekfürdőn, az Országos Főépítészi Konferencia keretében. Az évente két kategóriában kiosztott elismerés egyik változata az aktív főépítészeket, míg a másik a hosszabb ideje dolgozó vagy nyugdíjba vonuló szakembereket méltatja. Jászberény város főépítészét, Alvári Csabát is a legjobbak között találjuk. A résztvevők az első napon Berekfürdő és környékének megismerésével töltötték az időt, míg a következő két napot szakmai előadások és szekcióülések töltötték ki. Az esemény keretében bejelentették, hogy a következő, 2025-ben megrendezendő Országos Főépítészi Konferencia Csenger városában lesz. A…

Szol24.hu
SZOL24.HU | Palinkas Janos | 2024-09-19 11:38:05

Árokba csúszott egy kocsi Jászapáti mellett

Újabb közlekedési malőr borzolta a kedélyeket a 31-es főúton csütörtökön dél körül. Ezúttal Jászapáti és Jászjákóhalma között, a 94-es kilométerkőnél történt a baleset: egy személyautó az árokba hajtott. A jászberényi tűzoltók villámgyorsan a helyszínre siettek, hogy elejét vegyék minden további galibának. Első dolguk volt, hogy áramtalanították a rakoncátlankodó járgányt. Nem sokkal később a mentő is befutott, bár egyelőre nem tudni, szükség volt-e komolyabb beavatkozásra. Az incidens természetesen nem maradt következmények nélkül a forgalomra nézve sem. A közlekedés most félpályán araszolgat a balesetekkel sűrűn terhelt 31-es út érintett szakaszán, így aki…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Pálinkás János | 2024-09-19 11:03:58

Drogdílerek buktak le Borsodban: Fiatalokat is céloztak a veszélyes anyaggal

Újabb drogkereskedőket kapcsolt le a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplénben. Ezúttal két férfi akadt horogra, akik Vilmány és Méra környékén terjesztettek egy új, veszélyes pszichoaktív szert. Még a fiatalkorúakat sem kímélték, nekik is árulták a kábítószert. A rendőrség nem tétlenkedett, amikor fülest kapott a drogkereskedésről. Szeptember 16-án, egy jól összehangolt akció keretében csaptak le a gyanúsítottakra. Az Encsi Rendőrkapitányság nyomozói a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztályának embereivel közösen végezték a rajtaütést. A művelet során több mint 100 gramm fehér, kristályos anyagot foglaltak le. A két férfit azonnal bevitték a…


Nyugat.hu
NYUGAT.HU | Nyugat.hu/MTI | 2024-09-19 10:18:35

Megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél

Megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél, Nagybajcsnál pedig csütörtökön napközben várják 855 centiméter körül az áradó folyó tetőzését – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Milán | 2024-09-19 10:15:36

Tizennégy évet kapott az anyját baltával meggyilkoló borsodi tini

Jogerősen tizenegy, fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a borsodi fiút, aki Fülöpjakabon egy fejszével meggyilkolta édesanyját 2022 végén. A táblabíróság előre kitervelten elkövetett emberölés és kifosztás bűntettében, valamint készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélés vétségében mondta ki bűnösnek az elkövetéskor 14 esztendős vádlottat, írja az MTI. A fiú édesanyja 2022. augusztus 19-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ormosbányáról a Bács-Kiskun vármegyei Fülöpjakabra költözött az élettársával, mert ott találtak munkát. Egy vele régóta bizalmas viszonyban lévő – és a vádlottat születése óta jól ismerő – barátját arra kérte, hogy…

KECSUP.HU | Balla Szilárd | 2024-09-19 10:00:26

Október elején kezdődik a férfi röplabda Extraliga, de sok csapatnak problémát jelenthet a sorsolás

Október elején startol a férfi röplabda Extraliga, a többnyire félprofi közegben gyakran előfordul azonban, hogy a csapatok nehezen és/vagy hiányos létszámban jelennek meg egy-egy hétköznapi mérkőzésen, hiszen Magyarországon a legmagasabb szinten is sokan munka vagy iskola mellett sportolnak. A sorsolás problémáiról, a felkészülésről, az új játékosokról és a kitűzött célokról beszélgettünk Deák Márkkal, a Kecskeméti […]


DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni

Politikusok osztogatnak önkormányzati lakásokat


ENYUGAT.HU

Megválasztották Fejes Pétert Magyarország legfőbb ügyészévé

Akár 110 milliárd forint uniós pluszforrást jelenthet, ha belépünk a környezetvédelmi kvótarendszerbe


7300.HU

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele

Az ország legjobb hangulatú öltözőit keresi a TrollFoci, a komlóiak jól állnak, de bele kéne húzni


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Ha már az ügynökaktákra várunk, nézzünk meg egy filmet arról, milyen az, amikor a legjobb barátunk súg be minket

Mi a teendő hirtelen jelentkező fogfájás esetén?


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

Amerikai félidős választások – Óriási pofon Trumpnak

TAGORE 100 – Magyar művészek a bengáli költő bűvöletében