„Nem Magyar Péter hozta el a csodát, mi követtünk el egy hibát” – értékelte a kegyelmi ügy hatása miatt a Fidesz jelenlegi helyzetét Lázár János építési és közlekedési miniszter. Az ATV-nek adott interjújában elmondta, hogy a februárban elkövetett hibának hosszantartó politikai következményei lehetnek. Menczer Tamás performanszát Magyar Péterrel annyival kommentálta Lázár, hogy „amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.” Szerinte […]
1903-ban írták: Egy előkelő szegedi czég üzleti levelet irt egy prágai czégnek. A cseh czég a levelet elintézés nélkül visszaküldte Szegedre s a boritékon a következőkben fejezte ki álláspontját: „Vissza ! Magyarországból érkező küldemények nem fogadtatnak el.”
Egy EU-s szankciók hatálya alatt álló, a fehérorosz kormányhoz közel álló üzletember jegyzett be céget Magyarországon – írja az Átlátszó. Viktor Chevtsovot korábban pénzügyi bűncselekményekkel is meggyanúsították. Az üzletember cége látható tevékenység nélkül, éveken át több százmilliós bevételről számolt be, majd idén a NAV a PS Commodities Kft.-t felfüggesztette Az adóhatóság „az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és […]
A szebb napokat is megélt debreceni kirándulóhelyen, a Vekeri-tó partjánál jelenleg több helyen bűzlő haltetemek és kisebb szemétszigetek csúfítják a látványt. A tó megfelelő vízellátására a Civaqua-program folytatása jelenthetne megoldást, de a víz utánpótlását biztosító beruházásnak ez a része még el sem kezdődött.
Figyelmetlenség miatt történt közlekedési baleset a szombathelyi Vörösmarty Mihály utcában. A mentők több embert is megvizsgáltak, de senkit sem kellett kórházba szállítani.
A november nem volt olyan sikeres a MÁV számára, a havazás a legkényesebb forgalmi pontokon okozott rendkívüli helyzetet a hazai vasúti közlekedésben, így a pontosság elmaradt az októberitől.
Kezdő varrók számára gyakran tanácsolják, hogy az egyszerűbb szabásmintákkal kezdve élvezetesebb lesz a varrás. Ez valóban így van, melyre remek példa a különböző lakástextíliák készítése. Ebben a cikkben összeszedtünk néhány anyagot, amely különösen jellemző alapanyag ebben a kategóriában.
Napelemes megvilágítást kaptak a parkolók, vagyis a közvilágítást a napenergia segíti. A parkolók burkolata nagyméretű bazaltkő, ami egy újrahasznosított, máshonnan felszedett helyszínről érkezett.