Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu


Kecsup.hu
KECSUP.HU | Lapszemle | 2025-05-31 05:30:14

Prostituáltként futtatott két gyermekotthonban felnőtt, nehéz sorsú lányt egy javítóintézet igazgatója

Csütörtökön közölte a Budai Központi Kerületi Bíróság, hogy emberkereskedelem, kényszermunka és közfeladati helyzettel visszaélés bűntettének gyanúja miatt egy hónapra elrendelték egy budapesti intézmény férfi vezetőjének letartóztatását. Kiderült, az ügyben az intézményvezető női munkatársa is gyanúsított. A Mi Hazánk-közeli Magyar Jelen írta meg, hogy egy javítóintézet igazgatóját tartóztatták le. A férfit márciusban felfüggesztette a Szociális Gyermekvédelmi […]













Szegeder.hu
SZEGEDER.HU | Szegeder.hu | 2025-05-30 15:26:00

Eltűnt a hódmezővásárhelyi főtér felújításával korábban megbízott cég, és vele együtt több tízmillió forint

A Trigon Home felvette az előleget a hódmezővásárhelyi Kossuth tér felújítására, de a munkát csak részben végezte el. Most felszámolás alatt áll, és hűtlen kezelés miatt folyik nyomozás ellene. Közben a város új pályázatot írt ki, amelyet egy Fideszhez köthető cég nyert el, ám a polgármester szerint ők megbízhatóbbak.


Kecsup.hu
KECSUP.HU | Lapszemle | 2025-05-30 17:00:55

Személyes sérelem és bosszú is állhat a tanárértékelések mögött – véli a pedagógus szakszervezet

Egy elégtelen osztályzat vagy valamilyen személyes sérelem miatt is „lehúzhatják” a pedagógusokat a szülők és a diákok az iskolai KRÉTA rendszerben elérhető értékelő anonim kérdőívben – írja a Népszava. A lap úgy tudja, megjelentek az irreálisan negatív visszajelzések, ami egzisztenciális fenyegetettséget is okozhat, hiszen a tanulói és szülői véleményeket a pedagógusok teljesítményértékelése során is figyelembe […]


Media1.hu
MEDIA1 | Szalay Dániel | 2025-05-30 16:25:39

Budapesten lesz az EFJ közgyűlése: Karácsony Gergely is felszólal és hazánkba látogat az EBESZ médiaszabadság képviselője

Június elején Budapesten tartja tisztújító közgyűlését az Európai Újságíró Szövetség (European Federation of Journalists / EFJ), ahol 38 európai ország több mint 130 újságírója és szakszervezeti képviselője vesz részt. A felszólalók között van Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, és a rendezvényre hazánkba látogat Jan Braathu, az EBESZ médiaszabadság képviselője is.

DEBRECINER.HU | Polgár Tóth Tamás | 2025-05-29 13:32:00

Nevének említése és ellenszavazat nélkül fosztották meg a debreceni Pride-tüntetés szervezőjét a bizottsági tagságától

Szabó Bence mellett senki sem állt ki, azok a képviselők sem, akikkel közösen indult a legutóbbi önkormányzati választáson. Kulturális pályázatok önrészeire vállalt kötelezettséget, beszámolókat fogadott el, de óvodabezárásról is döntött a testület – többnyire nagy egyetértésben, kérdések és hozzászólások nélkül.

DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Politikusok osztogatnak önkormányzati lakásokat

A rossz gazda gondatlansága


ENYUGAT.HU

Szombathely felemelte a kezét: Mi lesz az önkormányzatokkal?

130 milliárd forintot csoportosított át a kormány az uniós kohéziós forrásokból a helyreállítási alaphoz


7300.HU

Több járat közlekedik a temetőbe a hétvégén

Tervben van a szilvási vízhálózat felújítása, de a konkrét dátumra még várni kell


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Lenner Tibor lett a Sárvári Tankerületi Központ vezetője

Nemény András: Én már beszélhetek nyíltan


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

KÖNYV – Mérgező emberek

SZERBIA VÁLASZTÁSOK UTÁN – Politikai paradigmaváltás