Egerben bukdácsol a Fidesz kirakatarca, Veszprémben terjeszkedik az egyház, Debrecenben megszólalt Beton.Hofi, Szolnok megyében végre valami jó is történik, Miskolcon pedig megint megy az ügyeskedés. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a vidéki független sajtó heti lapszemléje.
A kormányfő tusnádfürdői beszédére rímelve – talán a közéleti tematizációba beleszólás szándékával is – hirdette meg nagygyűlését Székesfehérvárra Magyar Péter. Elsősorban nyugati elköteleződésre, a kompország ideájával való szakításra szólított fel. Orbán Viktornak, a „bukott és távozó miniszterelnök elvtársnak” pedig azt üzente, hogy „azzal lehetne Magyarországot újra naggyá tenni, ha nem lopnák szét”. Irány Európa! „A […]
Komló – Az előzetes terveknek megfelelően az ezernél több szócikkből és ezernél több színes és fekete-fehér fotóból összeállt a 468 könyvoldal, amit a napokban átadtak a kivitelezőnek – adták hírül a lexikon szerzői. Ez azt jelenti, hogy a tervezett időben, szeptember 3-án sor kerülhet Komlón az A/4-es formátumú, vászonborítású, cérnafűzött, igényes kivitelben előállított könyv bemutatójára, s […]
Partos Bence, a Transzparens Újságírásért Alapítvány alapítója is tagként szerepel az első DPK-ban, ezzel a korábbinál is egyértelműbb kapcsolódást teremtve a Fidesz, és az újságírók lejáratásával valamint a kormányhoz közeli propagandisták megemelésével foglalkozó alapítvány között.
Lampé Ágnes ezúttal a Magyar Hang Kötöttfogás című műsorában tűnt fel műsorvezetőként – igaz, csak alkalmilag. Az ATV-től való 2023-as távozása óta továbbra is aktív: szabadúszóként több médiumnak is dolgozik, és izgalmas projektekben vesz részt – erről a Media1-nek mesélt.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) teljesen elvesztette a presztízsét, miután a testület közleményben jelezte, hogy eljárást indított Magyarországgal szemben az izraeli miniszterelnök elmaradt letartóztatása miatt. Korábban a Nemzetközi Büntetőbíróság illetékes tanácsa megállapította, hogy Magyarország nem teljesítette az alapító szerződésből (Római Statútum) fakadó kötelezettségeit, amikor nem járt el az áprilisban Budapestre […]
A férfi az autóút szélén, forgalom elől lezárt területen álló munkagépeket őrizte. A felhőszakadás alatt az autójában ült, amikor egy szemből érkező autó behajtott a munkaterületre és hosszú út után belecsapódott az őr autójába.
Mind a polgárpukkasztó odamondogatások, mind a markánsabb világmegfejtések elmaradtak Orbán Viktor miniszterelnök idei tusnádfürdői beszédéből, pedig nem szokott hiány lenni belőlük az évi rendszerességű nyárközepi megszólalásokban. Bejelentése szerint viszont jönnek – a Harcosok Klubjával párhuzamosan – a Digitális Polgári Körök (DPK), és természetesen nem maradhatott ki a világpolitikai helyzetelemzés sem: kontinensünk hanyatlása, az ukrajnai csatlakozás […]
Évek óta küzd a rokkantak méltányos ellátásáért Orosvári Zsolt. Mivel a beadványát hónapok óta „jegeli” az Alkotmánybíróság, ezért ügyvédeivel levélküldő kampányt indítottak a taláros testületnek címezve. Dr. Szepesházi Péter, Orosvári Zsolt egyik jogi képviselője az első tárgyaláson a veszprémi bíróságon elmondta, hogy ügyfele a mostaninál magasabb összeget kér ellátásként, mert a(z akkor, 2023 október végén) 82 ezer forintos rokkantnyugdíja megalázóan […]
Forgalom elől elzárt területre hajtott egy külföldi rendszámú személyautó szombaton hajnalban az M86-os autóúton és frontálisan ütközött a munkagépek előtt parkoló járművel, amit egy árokásó-rakodógép lapátjába tolt. A személyautóban egy vagyonőr ült, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett.