2026-ban egyedül Mihálffy Béla ismételhet a 2-es számú körzetben. Farkas Sándor betegsége miatt nem indul újra, Bartók Csabát 13 százalékponttal győzte le legutóbb az MSZP-s jelölt, Lázár meg már tavaly jelezte, hogy szerinte új arc kell a helyére.
Maga az épület több mint harmincéves, de három éve már cserélték a nyílászárókat és napelemeket is telepítettek. A mostani felújítás 25 millió forintba került, amit saját forrásból fedezett az önkormányzat.
Jelenleg 237 településen 349 falugondnoki és tanyagondnoki szolgálat működik Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest vármegyében. Az ő munkájukat és a szolgálat fejlesztéséért tevékenykedő szakembereket, önkéntes segítőket fogja össze a Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete 1997 óta. Az előző uniós ciklusban két kohéziós finanszírozású pályázatban is részt vett az egyesület, ezek tapasztalatairól is kérdeztük Sümeginé Ország […]
Baranya – Vizsgálatot indított a Baranya Vármegyei Kormányhivatal a Barátúri-tóban történt tömeges halpusztulás miatt – számolt be róla az Átlátszó. Ahogy arról az Átlátszó nyomán mi is beszámoltunk, a közelmúltban tömegesen pusztultak el az ezüstkárászok a Barátúri-tóban. A vízügyi hatóság akkor azt nyilatkozta a lapnak, hogy vélhetően egy betegség állhat a halak tömeges elhullása mögött. […]
2025 júniusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken előzetes adat szerint 89 014 vendégéjszakát töltöttek el Bács-Kiskunban. Egy pénzügyi portál a 2025-ös nyár egyik legnagyobb vesztesének nevezte megyénket, ahova „alig megy valaki”. Hangzatos cím, de utánanéztünk a számoknak és azt találtuk, egyáltalán nincs ekkora dráma: szűkebb pátriánk ugyan nem robbantott idén a turizmus terén, […]
Debrecen gondoskodási alpolgármestere és a Facebook-oldalát kezelők nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy Széles Diána egy anyáskodó, mégis erős, kompetens női politikus képet keltse a választókban a közösségi médiás jelenléte alapján. Ez ugyan sikerül is néhányszor, de a gyerekekkel való kampányolás és a mesterséges intelligencia által generált kormánypropaganda jócskán belerondít ebbe a képbe.
Az Antenna Entertainment egy mai budapesti sajtóbeszélgetésen bejelentette, hogy idén ősszel minden eddiginél több saját gyártású produkciót indít a VIASAT-portfólió csatornáin. Az augusztus végétől decemberig tartó premierdömpingben nemcsak friss évadokkal térnek vissza kedvelt műsorok, hanem több vadonatúj formátum is debütál: a humor, a gasztronómia, a zene és az országjáró kalandok rajongói egyaránt bőséges kínálatra számíthatnak.
A békési Körösladányban 39,9 fokot mértek, amivel megdőlt a napi melegrekord. Az új rekord majdnem egy fokkal haladja meg a korábbi csúcstartó 39 fokot.
Az ipari léptékű energiagazdálkodás már nem képzelhető el napenergia nélkül. A jól megtervezett és precízen kivitelezett rendszerek gazdasági előnyt jelentenek, valamint hosszú távú működési stabilitást is. Ebben a folyamatban a legfontosabb tényező a szakmai alaposság. A kulcs a részletekben rejlik Az ipari napelem rendszer kivitelezés komoly stratégiai beruházás – ezt a Fenntartható Ipari Energia Rendszerek […]
Sokan tapasztalják, hogy időnként nehezen alszanak el. Az alvásminőség az élet számos területére hatással van, mégis talán észre sem vesszük, hogy mennyire fontos szerepe van egy jól kialakított esti rutinnak. Testünk különösen jól reagál a stabilitásra és rendszerességre, ezért érdemes fontolóra venni, hogy minden este hasonló módon készülődjünk az alváshoz. Nézzük meg, hogyan segíthet ebben […]