Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy Lászlo | 2021-10-20 11:55:32

A WC-ülőkén felejtette a serpenyőt, ezért életveszélyesen bántalmazta őt a miskolci nő

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége és súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a 62 éves nővel szemben, aki életveszélyesen bántalmazta a párját azért, mert a férfi a WC ülőkén felejtette a serpenyőt. A vádirat szerint a nő 2007. évtől miskolci lakásában együtt élt a sértett férfival. Mindketten italoztak, ilyenkor többször veszekedtek, ami miatt rendőri intézkedések is történtek. 2020. január hónap elején a sértett kora este ittas állapotban rántottát készített magának, amelynek maradékát a fürdőszobában a WC-csészébe öntötte, a serpenyőt viszont az…

7300.hu
7300.HU | S.Bence | 2021-10-20 11:23:41

Már Szilvás és Dávidföld egyes utcái is bejárhatók a Street View-val

Komló – Még a nyáron járt környékünkön a Google fényképezős autója. Bár a cég akkor nem említette, hogy városunkat is útba ejtik, a Stret View-n mégis bővült a bejárható komlói utcák száma. A képek készítésének ideje alapján a tehcég autója augusztusban járt városunkban, de úgy tűnik folyamatosan fotózzák az utcákat. Egy olvasónk legalábbis október elején […]




Kecsup.hu
KECSUP.HU | KecsUP | 2021-10-20 10:37:20

Ceausescu-hoz hasonlítja a Fidelitas Márki-Zay Pétert

A Fidesz ifjúsági tagozatának kreatívjai úgy gondolták, hogy az ellenségmenedzselést azzal fokozzák a gyurcsányozás után, hogy a volt román diktátorhoz hasonlítják az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét. Találtak egy fotót, amelyen Ceausescu úgy tartja a fejét ahogyan Márki-Zay Péter, és kettejük fotóját kitették Facebook oldalukra. Azzal, hogy ők a baloldali ikertornyok. Stadionos hasonlatra figyelmeztetnek a kommentelők A kommentelők […]


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Gáll Tódor | 2021-10-20 10:06:30

Orbán Viktor most úgy szórja a pénzt, mint anno Medgyessy Péter, Márki-Zay figyelmeztetett

Gazdasági programjaikkal kapcsolatban több érdekes különbség derült ki a miniszterelnök-jelöltek előválasztási kampányában. Mivel a vitára már akkor került sor, amikor a szállingózó adatok Márki-Zay Péter (MZP) jó szereplését mutatták, Dobrev Klára visszarepített az időben jó másfél évtizedet. A DK jelöltje irdatlan osztogatásba kezdett, MZP viszont többször is egy olyan pragmatikus pénzügyminiszter hangján beszélt kettejük vitáján az RTL Klubon, aki épp a földre akarja visszahúzni a csillagokat az égről leígérő politikustársát – olvasható a Forbeson. Kevés konkrétumot mondott, de arra többször utalt, hogy akármi lesz a választáson, elég grízes helyzetben lesz…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Gáll Tódor | 2021-10-20 10:09:06

Tovább emelik a nyugdíjkorhatárt

január 1-én ismét jön a nyugdíjkorhatár-emelés, így az már 65 év lesz az 1957-ben születetteknél – ez meglehetősen gyors ütemben emelkedik, az elmúlt évtizedben pedig számos korábbi kedvezmény is megszűnt. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint, ha azt akarjuk, hogy 2030 és 2035 után ne kelljen tovább emelni a korhatárt, akkor a családokat és a gyermekvállalást kell támogatni, családpolitikát kell folytatni – írja a portfolio.hu. A nyugdíjkorhatár emelése 2022-ig lezárul, hiszen az 2022. január 1-től 65 évre emelkedik az 1957-ben vagy később születettek részére. Az idei év második félévében így…


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Gáll Tódor | 2021-10-20 09:44:39

LMP: csak zöld fordulattal csökkenthető a rezsi

Csak zöld fordulattal, az alternatív energiákra való átállással csökkenthető a rezsi; erre az LMP a garancia – jelentette ki Ungár Péter, a párt országgyűlési képviselője keddi online sajtótájékoztatóján. A politikus a magas energiaárakkal kapcsolatban tagadta, hogy az európai uniós klímastratégia okozná a drasztikus áremelkedést, miként azt a kormány állítja. Közölte: az áremelkedés oka részben a koronavírus-járvány utáni fogyasztásnövekedés, de leginkább az, hogy a fosszilis energiát termelő nagy cégek kartelleznek, vagyis leosztják a piacot, ezzelmesterségesen felhajtva az árakat. Mindez az alacsony jövedelmű háztartásokat érinti különösen, hiszen esetükben a kiadások nagy arányát…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Gáll Tódor | 2021-10-20 09:49:15

Kábítószer-birtoklásról vallott egy miskolci és egy nyékládházai férfi

Kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 29 éves helyi, és egy 46 éves nyékládházai férfiakkal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2021. május 6-át megelőzően kábítószert vásároltak és fogyasztottak. Az elkövetők vallomásukban beismerték, hogy a kábítószert saját részükre vásárolták meg, majd fogyasztották el. A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek, az új pszichoaktív szerek mindig kétséges összetételűek és eredetűek, ezért élettani hatásuk kiszámíthatatlan, használatuk…


Kecsup.hu
KECSUP.HU | Hírös Embör | 2021-10-20 09:37:32

Elhagyhatta Magyarországot a megvádolt olasz-magyar húsmilliárdos

A több milliárdos költségvetési csalással vádolt Piero Pini, a legnagyobb magyar sertésvágóhíd, a kiskunfélegyházi Hungary-Meat Kft. tulajdonosa és fia, Marcello elhagyta Magyarországot, első útjuk állítólag Spanyolországba vezetett. Ez fordulat a 2019 márciusa óta húzódó ügyben, amelyben a vád bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás, amit később a befolyással üzérkedés egészített ki. 2019 márciusa óta az olasz-magyar milliárdos Pini nem […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Hírös Embör | 2021-10-20 09:40:17

Politico: Magyarországot nem hívják meg Joe Biden demokrácia csúcstalálkozójára

A Politico értesülései szerint a Fehér Ház elkezdte kiküldeni a meghívókat Joe Biden amerikai elnök Csúcstalálkozó a demokráciáért nevű online rendezvényére, Magyarország és Törökország azonban nem kapott meghívót, a lap szerint azért, mert messzire sodródtak a demokratikus értékektől. A december 9-10. közötti csúcs meghívottainak kiválasztásánál a lap szerint az Egyesült Államok stratégiai megfontolásai is szerepet játszhattak, ezért hívták meg például Indiát, ahol […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Hírös Embör | 2021-10-20 09:43:15

Váradit szerződteti az MKOSZ, Forray az új kecskeméti edző

Óriási megtiszteltetés érte Váradi Kornélt, vele együtt pedig a kecskeméti kosárlabdát. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége ugyanis a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vezetőedzőjét kérte fel a 2023-ban Magyarországon rendezendő U19-es világbajnokságra készülő válogatott szövetségi edzőjének. Az MKOSZ egyértelműsítette, hogy kiemelt programként kezeli a vb-t, ezzel együtt a magyar válogatott programját is. Ezért olyan szakembert kívánnak alkalmazni, […]

Enyugat.hu
ENYUGAT.HU | Enyugat.hu | 2021-10-20 09:27:28

Eltűnt egy 79 éves bácsi Sopronban

Kedden délben elkísérte a feleségét a kórházi szakrendelésre, s miután a nénit ott fogták, róla órákon át semmit sem tudott a családja. Eltűnését bejelentették a rendőrségen...

Media1.hu
MEDIA1 | Szalay Dániel | 2021-10-20 08:53:58

A média állami foglyul ejtése miatt az Európai Parlament uniós hírmédia-alap felállítását szorgalmazza

A tulajdoni koncentráció és a média állami foglyul ejtése miatt veszélyben látja az Európai Parlament az európai médiapiac sokszínűségét, emellett aggodalmát fejezi ki a „hatalmas zavart okozó” globális online platformokkal kapcsolatban is. Az Európai Parlament megszavazta, hogy az európai újságírás függetlenségének védelmére állandó uniós hírmédia-alapot kellene létrehozni.

Nyugat.hu
NYUGAT.HU | Nyugat.hu | 2021-10-20 08:02:24

Nevet vált a Facebook

A névváltoztatást jövő héten jelentheti be Mark Zuckerberg.



Kecsup.hu
KECSUP.HU | Glosszár Olivér | 2021-10-20 08:59:36

Kis Indonézia Kecskeméten – belekóskoltunk

Ki ne álmodott volna már egzotikus nyaralásról, napsütésről, izgalmas kalandokról és a helyi kulinária élvezeteiről? Kiváltképp ezeken a szürkébb, hidegebb napokon jól esik egy kicsit elmélázni melegebb tájakról, felidézni ízeket, illatokat, hegyet és tengert, kellemes nyári éjszakát. Az utóbbi két évben legtöbbünknek ez csak álom maradt, hiszen a világjárvány sem tette lehetővé, hogy külföldre utazzunk, […]


DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Politikusok osztogatnak önkormányzati lakásokat

A rossz gazda gondatlansága


ENYUGAT.HU

Az idén közel 74 milliárd forint uniós támogatást kapnak a magyar gazdák

Pusztuló cellák, életveszélyes környezet - bejutottunk a lebontásra váró régi szombathelyi börtönbe


7300.HU

Több járat közlekedik a temetőbe a hétvégén

Tervben van a szilvási vízhálózat felújítása, de a konkrét dátumra még várni kell


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Borús, csapadékos időnk lesz november első munkanapján

Egyre kevesebb mécses világít a szombathelyi Szent Márton temetőben?


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

KITEKINTŐ – Válogatás a független helyi lapok írásaiból

EGYÜTT SIMIÉRT – Jótékonysági gálaest Veszprémben