Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2021-10-29 19:20:24

Kiderült: az oltottak és az oltatlanok hasonló eséllyel fertőződnek és adják át a vírust

Háztartáson belül egészen biztos, de ennek alapján valószínűsíthető, hogy háztartáson kívül is. Ez megint egy arcul csapásnak tekinthető a járványvédelem szempontjából. Mikor lesz ennek így vége? A koronavírus ellen oltottak ugyanúgy fertőznek és fertőződnek a háztartáson belül, mint azok, akik nincsenek beoltva, derül ki egy brit kutatásból. A Lancetben megjelent tanulmány szerzői azt vizsgálták, hogy hogyan terjed a delta variáns az egy háztartásban élők között. Az eredmények alapján azok, akik mindkét oltásukat megkapták, 25 százalékos eséllyel kapták el a vírust a fertőzött családtagtól, míg az oltatlanok közt erre 38 százalék…



Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2021-10-29 18:16:24

Külön vicces, hogy uniós támogatásból kapott buszokkal is mentek a brüsszelező Orbánt hallgatni

Valószínűleg, amikor pályáztak az ilyen kisbuszokra az önkormányzatok, ez nem szerepelt a hivatalos pályázati anyagban, hogy ilyen felhasználása is lesz a többször uniós pénzekből vásárolt falubuszoknak. Természetesen a településvezetők itt is mindig megtalálták a legjobb magyarázatokat. „Állami megemlékezés volt a Rákóczi út közelében, szerintem az nagyon helyes, ha a mindenkori kormány állami megemlékezésén való részvételt magyar falubuszok segítik.” Ezt reagálta Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón arra a kérdésre, hogy miért voltak láthatóak a Magyar Falu Program keretéből beszerzett önkormányzati buszok is a Békemenetre érkező járművek között. Ott volt például az acsalagi falubusz…




Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2021-10-29 17:22:08

Jövő héttől megújul a görömbölyi orvosi rendelő

A városrész eddigi rendelője egyszerűen túl kicsi már, jön a felújítás és a bővítés. – Régóta esedékes már ez a beruházás – véli Borkuti László, a körzet önkormányzati képviselője. – Nagyon régi épületről van szó, ami több ráncfelvarráson, kisebb felújításon esett át, viszont már nem képes kiszolgálni megfelelően a városrész elvárásait. Az elmúlt években számtalan új család költözött Görömbölyre. Azt lehet tehát mondani, hogy kinőttük ezt a rendelő intézetet. A képviselő szerint a városrész lakossága 4400-4600 fő között van jelenleg, őket két praktizáló orvos látja el. A Bacsinszky András utca 1.…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2021-10-29 17:28:09

Figyelem! Az MVK járatain is kötelező lesz a maszkhasználat

A szigorítás érinti a járatok megállóhelyeit és végállomásait is. Kezdődik újra, amit már többször is átéltünk 2020 tavasza óta. A kormány csütörtökön bejelentett intézkedésének megfelelően november 1-től kötelező a maszkhasználat az MVK Zrt. tömegközlekedési eszközein, továbbá a végállomásokon és megállóhelyeken. Korlátozások lépnek életbe a társaság ügyfélszolgálati irodájában is. A tömegközlekedésre vonatkozó, már ismert korlátozások mellett a vállalat ügyfélfogadási rendje is szigorodik. Közlésük szerint november 2., keddtől az ügyfélszolgálati irodába kizárólag az orrot és a szájat eltakaró maszkkal lehet belépni, a bejáratnál pedig testhőmérséklet mérés történik. Akinél ez 37,5 fokot vagy annál…




Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Csele Gizella | 2021-10-29 16:26:03

Így alakul a boltok ünnepi nyitvatartása a hosszú hétvégén

Idén hétfőre esik mindenszentek, a megszokott módon ekkor a legtöbb bolt zárva lesz, csak az éjjel-nappali üzletek és benzinkutak lesznek nyitva. Emiatt október utolsó hétvégéjén várhatóan sokkal nagyobb forgalom lesz a boltokban. Az Alon.hu összegyűjtötte, hogy a legismertebb bolthálózatok üzletei hogyan lesznek nyitva a hosszú hétvégén. Eszerint az ALDI, az Auchan, a CBA, a Lidl, METRO, a Penny Market, a Spar, a Tesco és a Tesco Expressz boltok pénteken, szombaton és kedden a megszokott nyitva tartás szerint üzemelnek, hétfőn pedig az összes bolt zárva lesz. A vasárnapi nyitva tartás azonban eltérő…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Csele Gizella | 2021-10-29 16:15:30

Suhancok bántalmaztak és raboltak egy Perecesen közlekedő buszon

Rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 14, egy 16 és egy 17 éves miskolci fiúval, és egy jelenleg még szökésben lévő társukkal szemben – írja a police.hu. A fiatalkorú elkövetők 2021. október 26-án, este 8 óra körül a Perecesen közlekedő buszon utaztak, aahol egy fiatalembertől elvették az ezüst nyakláncát. A sértett fiú többszöri kérésre sem kapta vissza ékszerét, sőt az elkövetők több alkalommal megütötték, és meg is rúgták, majd leszálltak a buszról. A sértett és annak a társasága sem folytatta tovább az utazást, ők is…


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Csele Gizella | 2021-10-29 15:59:06

Tiborcz István cége újabb szállodát vett át Mészárosétól, 819 millió közpénz is járt hozzá

Tiborcz István cége újabb szállodát szerzett meg Mészáros Lőrinc cégétől. A BDPST Zrt. most egy mátrai luxushotelhez jutott hozzá, írja az Mfor.hu. „Új szállodatípussal, hegyvidéki wellness hotellel egészül ki a BDPST Group hotelportfóliója, miután a cégcsoport szállodafejlesztési és -üzemeltetési tanácsadó cége a BDPST Hotel Management veszi át november 1-től a Mátraházán található 4 csillagos Lifestyle Hotel Mátra működtetését. Az üzemeltetési feladatok ellátása mellett a szállodát tulajdonló társaság megvásárlásáról szóló szerződés is aláírásra került 2021 októberében” – áll Tiborcz cégének közleményében. A Magyar Turisztikai Ügynökség által bonyolított Kisfaludy-pályázatok keretében a Hunguest Hotels…


Media1.hu
MEDIA1 | Kasza János | 2021-10-29 15:43:35

Panaszt tesz Friderikusz ellen a Blikk főmunkatársa

Virág Márton a MÚOSZ Etikai Bizottságának állásfoglalását kéri, amiért Friderikusz Sándor tévés műsorvezető és youtuber produkciós cége egy olyan ember nevében nyilatkozott a napokban a Blikknek, aki még tavaly decemberben elhunyt, majd ezt követően egy személyeskedésekben bővelkedő nyilatkozattal támadta a Media1-et és főszerkesztőjét, Szalay Dánielt, amiért az üggyel foglalkozott.


Kecsup.hu
KECSUP.HU | KecsUP | 2021-10-29 14:43:03

Egy dokumentum szerint 10 milliót szánt a város erre a “zebrára”

Bár nem volt nagy vita róla a legutóbbi közgyűlésen, inkább az utóélete az érdekesebb. De erről később. Most nézzük, miről van szó. Októberben újabb “zebra” épült Kecskeméten. Egészen pontosan a Csabay Géza körúton, a Tatár sornál. Az önkormányzati sajtó szerint a szabadidőpark hátsó bejáratánál gyakran mennek be gyerekek edzésekre, így ők biztonságosan tudnak átkelni az […]



Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Csele Gizella | 2021-10-29 14:01:40

Sportpályát adományoztak a hátrányos helyzetű sátoraljaújhelyi lakosoknak

Multifunkcionális, azaz labdarúgó, kézi- és kosárlabda játékra egyaránt alkalmas sportpályát adományozott a Wáberer Alapítvány halmozottan hátrányos helyzetű sátoraljaújhelyi polgároknak. A 10 millió forint értékű fejlesztés a város önkormányzata által rendelkezésre bocsátott telken valósult meg – derült ki a Wáberer Alapítvány sajtóközleményéből. A 315 m2 alapterületű Közösségi Házat Wáberer György másfél évvel ezelőtt alapította. Meggyőződése szerint a lehetőségek megteremtésével és megfelelő szakmai támogatással a halmozottan hátrányos helyzetű emberek kitörhetnek a mélyszegénységből és olyan teljesítményeket érhetnek el, amelyekre büszke lehet szülőföldjük. Az intézmény szolgáltatásait azóta rászorultak százai használják napi szinten. Állandó igény…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Csele Gizella | 2021-10-29 13:53:57

Mostantól kizárólag az Emmi engedélyével lehet külföldi osztálykirándulásokat szervezni

Az operatív törzs döntése nyomán november 2. után ilyen iskolai szervezésű utazásokhoz kérelmet kell benyújtani az emberi erőforrások miniszteréhez címezve a [email protected] email címre – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma közösségi oldalán. A minisztérium példakét a sítáborokat hozta fel, amikre ugyanúgy vonatkozik az új szabályozás. A bejegyzés szerint ezek az utak csak akkor engedélyezhetők, ha az érintett tanulók rendelkeznek védettséggel, illetve az utazás igazoltan nem mondható le vagy nem halasztható el pénzügyi veszteség nélkül.

DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Politikusok osztogatnak önkormányzati lakásokat

A rossz gazda gondatlansága


ENYUGAT.HU

Megválasztották Fejes Pétert Magyarország legfőbb ügyészévé

Akár 110 milliárd forint uniós pluszforrást jelenthet, ha belépünk a környezetvédelmi kvótarendszerbe


7300.HU

Több járat közlekedik a temetőbe a hétvégén

Tervben van a szilvási vízhálózat felújítása, de a konkrét dátumra még várni kell


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Bocsánatot kell kérnie a szombathelyi börtönnek az apától, akit nem hagytak elbúcsúzni a haldokló fiától

Megválasztották Fejes Pétert Magyarország legfőbb ügyészévé


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

SZERETFILM – Forgatás és mozibemutató

OPERAHÁZI FELMENTÉS – Ókovács Szilveszter perre megy