Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Csele Gizella | 2021-11-28 15:49:50

A mérések szerint egyre több a mikroműanyag a Tiszában

A Szegedi Tudományegyetem harmadik éve folyó kutatásai szerint növekszik a mikroműanyagok mennyisége a Tiszában, a szennyezés elsősorban kommunális eredetű – közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-vel. A közlemény szerint a 0,05 és 5 milliméter közötti méretű mikroműanyagok egy része kozmetikai szerekből származik, legtöbbjük azonban nagyobb darabok lemorzsolódásával jön létre fizikai hatás következtében. Ilyen hatás például a mosás is, amely során a műszálas ruhákból egy-egy alkalommal akár 70 ezer apró szemcse is bekerülhet a szennyvízbe, majd onnan a folyókba. A SZTE kutatói harmadik éve vizsgálják – egy a Nemzeti…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Csele Gizella | 2021-11-28 15:57:16

Kásler Miklós: december 20-a után elkezdik az 5-12 éveseket oltását

Az 5-12 évesek oltásával kapcsolatban osztott meg információkat Facebook-videóban Kásler Miklós. Az emberierőforrás-miniszter kiemelte: egy olyan korcsoport kaphat védelmet, amelyik eddig saját szervezetére volt utalva. “Fontos, hogy magas átoltottságot érjünk el, hiszen a gyerekek körében is terjed a vírus, a késői hatásokat pedig nem ismerjük” – fogalmazott a politikus. majd megerősítette, hogy december 20-át követően lesz elérhető az oltás az 5-12 éves gyerekek számára is. A gyerekek a Pfizer vakcináját kapják, ebből elegendő áll rendelkezésre, és további vakcinákat is lekötött az állam – tette hozzá. Az Európai Gyógyszerügynökség csütörtökön jelentette be,…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Csele Gizella | 2021-11-28 15:31:16

Eddig 91 ezren kapták meg az első oltásukat az akcióhéten

Hétfőtől szombat estig 742 ezren vettek fel oltást az oltási akcióhéten – közölte az Operatív törzs a koronavirus.gov.hu oldalon. A megjelentek 82 százaléka, 609 ezer fő már a megerősítő harmadik oltásért érkezett az oltópontokra, és 91 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását. A legtöbb oltást eddig pénteken adták be, 139 520-an jelentek meg az oltásért. Az oltópontokon vasárnap is nyitva vannak, ma is akár előzetes időpontfoglalás nélkül lehet érkezni este 19 óráig, az akció pedig jövő héten is folytatódik. Az oltópontok elérhetősége megtalálható a koronavirus.gov.hu oldalon.…

Nyugat.hu
NYUGAT.HU | Nyugat.hu | 2021-11-28 13:58:36

Lopós megye lett Vas megye

Országosan csökkent a lopások száma októberben az egy évvel korábbihoz képest, ám hat megyében, például Borsodban, Hevesben Vasban növekedés volt.


Nyugat.hu
NYUGAT.HU | Nyugat.hu | 2021-11-28 14:45:27

Moderna: 2022 elejére készen lehet az omikron elleni vakcina

Paul Burton, a Moderna vezető orvosi tisztviselője elmondta: azt gyanítja, hogy a koronavírus új, omikron nevet viselő variánsa képes “kikerülni” a jelenlegi oltóanyagokat, és ha ez így van, az év elejére már elkészülhet és elérhető válhat módosított vakcina.




Kecsup.hu
KECSUP.HU | Glosszár Olivér | 2021-11-28 13:26:02

A nagyvad felfalja az apróvadat – vadászok kérik számon a Bács megyei Kormányhivatalt

A Magor Vadásztársaság bírósági és Kúria ítéletre hivatkozva kéri számon a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalt, ami szerintük akadályozza, hogy használatba vehessék a Jakabszállás, Kunszállás, Fülöpjakab és Bugacpusztaháza településeket érintő vadászterületet, amin évek óta egy másik társaság, a Kiskunsági Erdőkerülő Vadásztársaság vadászik. Az ügy hátterében a vadászterületért folyó harc áll, ami során a Magor több bírósági keresetet […]


Kecsup.hu
KECSUP.HU | Glosszár Olivér | 2021-11-28 12:33:12

Szigorú politikus; Kizsákmányolt Velencei-tó; 3 perc alatt Miskolcról Kassára; Választási csalás? – lapszemle

Túlélheti-e a Velencei-tó ezt a mértékű kizsákmányolást? és 3 perc alatt jutunk el Miskolcról Kassára. Vidéki lapszemle. Ugytudjuk.hu: Figyelmeztetésben részesítették a védőnőt, aki beengedte a gyermekrajz festőket a Kőszegi Egészségházba Még augusztusban számolt be arról az Ugytudjuk.hu, hogy önkéntesek festették ki a kőszegi Egészségház gyermekorvosi rendelőjének falait. A vidám színek el is nyerték a többség […]


Veszpremkukac.hu
VESZPREMKUKAC.HU | Bartuc Gabriella | 2021-11-28 12:08:16

Jaj a szép és okos nőknek?

A külsőm csak akadályozott – jelentette ki Ladik Katalin költőnő, performer egy minapi veszprémi beszélgetésben. Ugyanerről a jelenségről számolnak be elismert tudósnők, sikeres üzletasszonyok. Aki...

Veszpremkukac.hu
VESZPREMKUKAC.HU | Veszpremkukac | 2021-11-28 11:54:19

Nyugdíjminimum – Miért tartja alacsonyan a kormány?

2008. január 1-je óta 28 500 forint a nyugdíjminimum. Farkas András nyugdíjszakértő, a Nyugdíjguru News online portál alapító-főszerkesztője a portfolio.hu-n elmagyarázza, miért. 2021-ben a minimálbér...


Kecsup.hu
KECSUP.HU | Nancy B | 2021-11-28 11:58:14

Kényes kérdések

A nő árt a nőnek. Féltékenységből. Kishitűségből.  Ha egy másik nő sikerét látja, az eredményhez vezető utat nem akarja bejárni, viszont az meg kellene neki, amit a másik elért. Az egymás iránt érzett tisztelet hiányzik. Miért nem inkább emeljük egymást? Eleve hátrányból indulunk a férfiakkal szemben, mégis sokszor nem a férfival, a nővel szállunk ringbe, […]

Nyugat.hu
NYUGAT.HU | rezeda | 2021-11-28 10:28:14

Ön is lehet nemzetbiztonsági kockázat

Ebben a kontextusban a szavazópolgárok is ellenzéknek tekintendők, így Kövér gondolataiba helyezve mindezt, aki nem a Fideszre szavaz vagy szavazott, nemzetbiztonsági kockázatot jelent.


Enyugat.hu
ENYUGAT.HU | Enyugat.hu | 2021-11-28 10:01:02

Szinte teljesen elkészült az új Mély út Sopronban

A kedves, nyugodt környezetnek vége. A soproni Mély út nemrég még a környező kert- és telektulajdonosok elsődleges közlekedési útvonala volt, nemsokára azonban hatalmas gépjárműforgalom dübörög itt.



DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni

Politikusok osztogatnak önkormányzati lakásokat


ENYUGAT.HU

Megválasztották Fejes Pétert Magyarország legfőbb ügyészévé

Akár 110 milliárd forint uniós pluszforrást jelenthet, ha belépünk a környezetvédelmi kvótarendszerbe


7300.HU

Több járat közlekedik a temetőbe a hétvégén

Tervben van a szilvási vízhálózat felújítása, de a konkrét dátumra még várni kell


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Műtét vagy a jelenlegi állapot elfogadása? A Facebook közösségének segítségével próbál dönteni a szombathelyi állatorvos

Fejes Péter: Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

SZERETFILM – Forgatás és mozibemutató

OPERAHÁZI FELMENTÉS – Ókovács Szilveszter perre megy