Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2021-12-04 08:55:21

A kormány 7 milliárdot ad a budapesti Színházi Olimpiára, ebből hatot a még nem létező, 2023-as költségvetésből

Igen, már jóval a választások utáni időszakra is gyorsan lekötnek 6,2 milliárdot, miközben még körvonalakban sem létezik a 2023-as költségvetés. Arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem biztos, hogy tavasszal nem zajlik le egy kormányváltás. Orbánék évekre előre is osztogatnak hatalmas pénzeket. Az 1994-ben Görögországban kitalált rendezvényt a Nemzeti Színházban összekötik majd a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) tízéves, illetve Madách Imre születésének 200. évfordulójával. Az alapító Teodórosz Terzopulosz rendező, aki többször dolgozott már Budapesten, 2020 januárjában jelentette be, hogy Magyarország nyerte el a 2023-as, 10. Színházi Olimpia rendezési jogát. Vidnyánszky…


Media1.hu
MEDIA1 | media1.hu | 2021-12-04 08:09:39

Rangos díjat kapott Rónai Egon és Borbás Marcsi

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában közönség nélkül megtartott pénteki gálaesten. A díjazottak között két ismert tévés, Rónai Egon és Borbás Marcsi is megtalálható.



Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2021-12-04 07:35:29

Gondok lehetnek a Felsőzsolcán létesítendő új nehézipari üzemmel

1700 munkahely létesülne, de a tervek szerint a legközelebbi lakóház alig 800 méterre lesz az ipari területtől. Munkahely-teremtés szempontjából biztató, de senki nem szeretne egy újabb SICTA-ügyet a nyakába, ilyen közel a lakott területektől. Mit várhatunk a Rubintól? Az is érdekes, hogy a céget januárban alapították hárommillió forinttal, most pedig egy ilyen megaberuházásba kezd. Reméljük a legjobbakat. A részletekbe a Zöld Arnótért Egyesület avatott be a Facebook-bejegyzésében. Egy új nehézipari vállalat tervez üzemet létesíteni a Felsőzsolcai Ipari Zónában, ezúttal Arnóttól délre az eddig üresen álló részen. Alapvetően a gazdaság fejlődése…



Enyugat.hu
ENYUGAT.HU | Enyugat.hu | 2021-12-04 07:17:52

Bécsben már elkezdték a gyerekek iskolai oltását

Miután az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyta a Pfizer/Biontech koronavírus elleni vakcináját az 5-11 éves korosztály számára, Bécs már meg is kezdte az alsósok iskolai oltását.



Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2021-12-04 06:15:50

Végre egy titkolt információ: így oszlik meg az intenzíven fekvők aránya az oltottak és oltatlanok között

Ezt sem a kormányzattól tudhattuk meg, mert a Fidesz-KDNP továbbra is titkolózik az ügyben. A Magyar Orvosi Kamara azonban saját felmérést végzett és ebből kiderül, jócskán kerültek az intenzívre beoltott emberek is, köztük olyanok is, akik már három dózist kaptak. De a jelentős többség így is oltatlan. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) legújabb, a szervezet hivatalos közösségi oldalán közzétett kutatásából kiderült, hogy a következőképpen oszlik meg állapota alapján 125, intenzív osztályon kezelt beteg: 70 fő intubálva, altatva lélegeztetőgépen van; 35 fő noninvazív lélegeztetésben részesül; 20 fő maszkon keresztül kap oxigént;…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2021-12-03 20:34:47

Hihetetlen! Egy férfi műkarprotézissel akarta átverni az oltást adókat, hogy abba szúrják a vakcinát

A munkavállalási engedélye miatt szüksége volt az oltási igazolásra, ugyanakkor semmiképpen nem akarta beadatni magának egyik vakcinát sem, ezért folyamodott erre a csalásra. Majdnem sikerült neki, de végül lebukott a szilikon furcsa színe miatt. Elképesztő történet Olaszországból. Csalással vádolnak egy olasz férfit, aki úgy próbált meg védettségi igazolványhoz jutni, hogy magával vitt az oltóhelyre egy szilikon karprotézist, hogy abba szúrják bele a koronavírus elleni vakcinát. A bizarr eset az észak-piemonti régióban, Biella városának oltóközpontjában történt egy héttel azután, hogy Olaszország olyan intézkedéseket jelentett be, amelyek tiltanak bizonyos kulturális és sporttevékenységeket…






Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2021-12-03 19:26:04

Önkormányzati dolgozónak adta ki magát, így csalt ki milliókat hiszékeny emberekből

Szerződéseket kötött különböző lakások megvásárlásának segítésére, ám ezek a lakások a valóságban soha nem léteztek. A férfi elkövető többszörös visszaeső és most le is tartóztatták. Az önkormányzati tulajdonú Pécsi Vagyonhasznosító (PVH) Zrt. nevében eljárva csalt ki több mint tízmillió forintot többektől a gyanú szerint egy pécsi férfi, akinek a letartóztatását pénteken rendelte el a bíróság. A Pécsi Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a büntetett előéletű gyanúsított a nyomozás szerint idén májusban ajánlotta fel egy férfinak, hogy segít neki – később megvásárolható – önkormányzati bérlakást igényelni. Mindezt félmillió…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2021-12-03 19:11:20

Csöbör Katalin jól megdicsérte a kormányt és megígért egy rakás dolgot 2022-re

A képviselő asszony úgy véli, jövőre a nyugdíjasok, a családok és a fiatalok is jól járnak a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően. Hogy ingyenes lehet-e az M30-as? “Folynak a tárgyalások.” Az országgyűlési képviselő emlékeztetett, a kormány még áprilisban döntött arról, hogy a koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak részeként mentőcsomagot hoz létre. Ennek részeként visszaadják a nyugdíjasoknak a tizenharmadik havi nyugdíjat. Ezt már 2022-ben ismét megkapják a szépkorúak.  Döntöttek emellett arról is, hogy a minimálbér kétszázezer, garantált bérminimum pedig kétszázhatvanezer forintra emelkedik, a huszonöt év alatti fiataloknak pedig nem kell majd személyi jövedelemadót…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2021-12-03 19:18:39

Rajzpályázat Miskolc és környékének turisztikai fejlesztéséért

A helyieknek és a turistáknak is csalogató lehet az új kezdeményezés. Készíts egy menő rajzot! – ezzel a felkiáltással szólítják fel játékra és egy kis kirándulásra a családokat. Szendrei Mihály, a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület elnöke elmondta, szeretnék felhívni a figyelmet a hihetetlen mennyiségű látnivalóra Miskolcon. – Sokaknak csak a Diósgyőri vár és a Barlangfürdő jut eszükbe városunkról, pedig számos nagyon érdekes pontja van még. Ha a négy fő desztinációra koncentrálunk: megnézhetjük a kisvasutat is a vár mellett, a Szent István-barlangot a Palotaszálló mellett és a belvároshoz tartozó Pannon-tenger Múzeumot.…



DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni

Politikusok osztogatnak önkormányzati lakásokat


ENYUGAT.HU

Megválasztották Fejes Pétert Magyarország legfőbb ügyészévé

Akár 110 milliárd forint uniós pluszforrást jelenthet, ha belépünk a környezetvédelmi kvótarendszerbe


7300.HU

Az ország legjobb hangulatú öltözőit keresi a TrollFoci, a komlóiak jól állnak, de bele kéne húzni

Több járat közlekedik a temetőbe a hétvégén


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Trump és a republikánus párt nagyot bukott az amerikai félidős választásokon

A felhők mennek, de a hideg marad - ilyen időnk lesz szerdán


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

SZERETFILM – Forgatás és mozibemutató

OPERAHÁZI FELMENTÉS – Ókovács Szilveszter perre megy