Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu





Kecsup.hu
KECSUP.HU | Glosszár Olivér | 2021-12-28 13:41:51

1,3 milliárd forint áll rendelkezésre a Nagytemplom felújítására, mégis úgy tűnik, mintha állna

A kecskeméti Nagytemplom homlokzatát 2018 szeptembere óta állványzat borítja. A templom külső felújításával azóta sem végeztek, miközben arról volt szó, hogy a két éven át tartó munkálatok során a toronytörzs és a homlokzat is új vakolatot kap, és megújul a négy evangélista nagyméretű szobra. A Nagytemplom felújítását a Kalocsa-Kecskeméti Érseki Hatóság végzi. 2019-ben és 2020-ban […]



Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy Lászlo | 2021-12-28 12:49:01

Hat órán át próbált betörni egy kisboltba a 15 éves fiú

Mintegy hat órán keresztül próbálta egy kisbolt bejárati ajtaját, illetve kilincsét feszegetni, az a hernádvécsei fiú, akit a rendőrök azonosítottak, majd elfogtak – írta meg a police.hu. Lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Encsi Rendőrkapitányság egy 15 éves fiatalkorú fiúval szemben. A gyanúsított 2021. december 21-én 18 óra körül egy hernádvécsei kisbolt hátsó bejáratát megpróbálta feltörni, de mintegy hat órás kísérlete sem járt eredménnyel. A helyi fiatalember nem tudott bejutni a boltba, az ajtó a vascsővel való feszegetésnek is ellenállt. A bejelentést követően a rendőrök rövid idő…



Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy Lászlo | 2021-12-28 11:52:38

Kötelező lesz oltást vállalnia a háziorvosoknak egy januári hétvégén

A Müller Cecília által jegyzett előírás alapján ennek elmulasztása akár ötmillió forintos bírsággal is járhat. Határozatban tette közzé Müller Cecília országos tisztifőorvos a januári oltási akciónapok háziorvosokat érintő részleteit. A december 27-i Hivatalos Értesítőben megjelent határozat szerint januárban minden háziorvosnak kötelező lesz legalább egy hétvégét vállalnia (pénteken 14–18 óra, szombaton 10–18 óra között), amikor koronavírus elleni oltásokat ad be – írta meg a Telex.hu. Az oltási hétvégét a háziorvos választja ki, de előtte a megyei oltási bizottsággal előzetesen egyeztetnie kell, illetve köteles gondoskodni arról, hogy az oltási hétvége oltási időpontjairól…




Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy Lászlo | 2021-12-28 11:36:23

Miskolcon is lefújták a városi szilveszterezést a járvány miatt

Hiába nincs tilalom, több megyeszékhely, így a borsodi is inkább lemondta a városi szilveszteri ünnepséget idén. Hiába nem tiltotta be, csak 500 fő felett védettségi igazolványhoz kötötte a szilveszteri rendezvényeket a kormány, több vidéki nagyváros lemondta a megszokott újévi ünnepségeit a koronavírus-járvány miatt, derül ki az RTL Klub riportjából. Miskolcon például arra kérte az önkormányzat a helyieket, hogy az elmaradó tömegrendezvények helyett lehetőleg kisebb létszámú, bensőségesebb közösségekben ünnepeljék az újévet. Rusvai Miklós víruskutató az RTL-nek azt mondta: a javuló járványszámok miatt nem szükséges semmilyen korlátozás, az oltottaknak pedig „úgy telhet a…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy Lászlo | 2021-12-28 11:24:11

Feleségét és annak nagyanyját is súlyosan bántalmazta a mezőkövesdi férfi

A Mezőkövesdi Járási Ügyészség vádat emelt egy 52 éves férfi ellen súlyos testi sértés bűntette, kapcsolati erőszak bűntette és garázdaság vétsége miatt. A férfi Mezőkövesden megrongálta egy lakóház kerítését, valamint rendszeresen bántalmazta feleségét, 8 napon belüli, illetőleg 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okozva. A felesége nagyanyját is megütötte, aki orr- és arccsonttörést szenvedett el. A vádirat szerint a férfi 2021. március első napjaiban, a délutáni órákban, ittasan szóváltást kezdeményezett Mezőkövesden a lakóháza előtt tartózkodó férfival, melynek során több rúgással a kerítés kapuját megrongálva 3.000 forint kárt okozott. A férfi 2021.…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy Lászlo | 2021-12-28 11:14:12

Itt lehet aláírni a két ünnep között és újévkor az ellenzéki népszavazási kérelmeket

A következő napokban csak január 2-án, vasárnap tartanak zárva az aláírásgyűjtő helyek. December 15-én vette kezdetét a két ellenzéki népszavazási kérelem aláírásgyjűjtése, amely Miskolcon is folytatódott a karácsony utáni első napon. Mint arról az LMP borsod megyei tagozata is beszámolt, hétfőn a Centrum áruház előtt Varga László, az ellenzék közös képviselőjelöltje is csatlakozott az LMP BAZ megyei aktivistáihoz. Az alább is látható Facebook-posztban arról is szót ejtettek, mikor és hol lehet aláírni a Fudan egyetem elleni és az álláskeresési járulék kiterjesztése melletti népszavazási kérelmeket a következő napokban: “Ha ön is…


Nyugat.hu
NYUGAT.HU | Nyugat.hu/MTI | 2021-12-28 09:47:17

Ismét szigorítottak Németországban

Életbe léptek az omikron nevű koronavírus-variáns terjedésének lassítását szolgáló járványügyi korlátozások kedden Németország összes tartományában.


Enyugat.hu
ENYUGAT.HU | Enyugat.hu | 2021-12-28 10:36:01

Nem mindenkinek akadály jogosítvány nélkül vezetni

A rendőrség egész Burgenland területén megerősített jelenléttel ellenőrzést tartott. Egy Alsó-ausztriai sofőr, akit megállítottak, saját bevallása szerint 2012 óta vezet jogosítvány nélkül. És nem ő volt az egyetlen.

Szabadpecs.hu
SZABADPECS.HU | Babos Attila | 2021-12-28 09:58:26

Természetesen nem Orbánék okolhatók a PMFC-stadion leállításával, hanem a pécsiek és az ellenzék – mármint a Fidesz szerint

Elkezdték magyarázni a bizonyítványt a Fidesz oldaláról a lefújt pécsi stadionberuházás miatt. A hétvégén országossá lett hírt elsőként Orbán Viktor kedvenc lapjában is “körbejárták”, de megszólalt Hargitai János KDNP-s országgyűlési képviselő is. Gondoljon mindenki bele abba egy kicsit komolyabban, legalább egy percet szánjon rá, hogy kb. az elmúlt tíz évben Orbán Viktor és a Fidesz […]



DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni

Politikusok osztogatnak önkormányzati lakásokat


ENYUGAT.HU

Megválasztották Fejes Pétert Magyarország legfőbb ügyészévé

Akár 110 milliárd forint uniós pluszforrást jelenthet, ha belépünk a környezetvédelmi kvótarendszerbe


7300.HU

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele

Az ország legjobb hangulatú öltözőit keresi a TrollFoci, a komlóiak jól állnak, de bele kéne húzni


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Trump és a republikánus párt nagyot bukott az amerikai félidős választásokon

A felhők mennek, de a hideg marad - ilyen időnk lesz szerdán


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

Amerikai félidős választások – Óriási pofon Trumpnak

TAGORE 100 – Magyar művészek a bengáli költő bűvöletében