A lebontott épületek helyén az első körben a közműhálózatot – az ivóvízellátást, a szennyvíz- és csapadékvíz-elvezetést, valamint a közvilágítást – építik ki a jövő év közepéig.
Szeptember 7-én 11 órától a kötcsei Hősök terén tart rendezvényt Magyar Péter, ahol állítása szerint kordonok és TEK-esek nélkül várják az embereket. A politikus a Facebookon bejelentette, hogy Kötcsén bemutatkoznak a Tisza Párt új arcai is – olvasható a Telexen. A pártelnök azt ígérte, bemutatják, hogyan „épít majd a Tisza-kormány egy működő és emberséges országot, ahol […]
Épphogy nulla fölötti GDP-növekedést mért a Központi Statisztikai Hivatal a második negyedévben. Az ipar nagyon csúnyán visszaesett április és június között is, a mezőgazdaságot pedig elintézte az aszály – írta meg a Hvg.hu. Lapszemle. A magyar gazdaság a második negyedévben a nyers adat szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított számok alapján 0,2 százalékkal volt […]
DEBRECINER.HU|Polgár Tóth Tamás| 2025-09-02 13:53:14
Arra kértük a mesterséges intelligenciát, hogy írjon nekünk egy 10 pontos programot mert Szombathely polgármestereként újraválasztatnánk magunkat. Cikkünkben szavazhatnak is!
Rajkán 1,5 millió forintot kell fizetnie annak, aki ingatlant szeretne vásárolni, Pilisen pedig nem létesíthet lakcímet többek az sem, aki a kérelem benyújtásakor nem rendelkezik legalább egy éve folyamatosan fennálló munkaviszonnyal vagy a magyar nyelvet nem érti és nem beszéli. Lapszemle. Az Országgyűlés júniusban 141 igen, 41 nem ellenében fogadta el a Navracsics Tibor területfejlesztési […]
Újabb nagy lépés az emberiségnek: a saját bevallása szerint is analóg beállítottságú miniszterelnök lekopizta Gyurcsány Ferenc módszerét, elindítja chatcsatornáját.
A Network4 bemutatta őszi műsorait: a sportcsatornákon többek között a Premier League, a Serie A, az NFL és a UFC közvetítései lesznek láthatók, míg a szórakoztató csatornák új sorozatokkal és a Gasztroangyal epizódjaival készülnek.
Idén több mint egymillió hektárt perzseltek fel az erdőtüzek Európában. A katasztrófák immár nem csupán a forró mediterrán országokra korlátozódnak, mostanra északabbra is megjelentek, még Skóciát is elérték. Az Arte európai platform videójában azt járja körül, milyen következményekkel járnak az egyre kiterjedtebb és gyakoribb erdőtüzek, és a megelőzésnek milyen lehetőségei merülhetnek fel. A klímaváltozás miatt […]
A projekt további hőenergiát biztosít a geotermikus alapú távfűtési rendszer számára azzal, hogy az elégetett gázból származó hővel növeli a betáplált fűtővíz hőmérsékletét.
Idén augusztusban 156 mikroműanyag-részecskét mértek ezer liter Tisza-vízben, ami emelkedést jelent a korábbi évekhez képest. A különböző vízi élőlényekben gyulladásos folyamatokat okozhatnak a mikroműanyagok.
Új és szigorúbb törvény ide vagy oda, Kecskeméten továbbra is jelentős probléma a kábítószerpiac működése – ez derült ki a Kecskeméti Rendőrkapitányság nyilatkozatából. A hatóság a KecsUP Hírekkel továbbá közölte azt is, hogy a helyi droghelyzet nem újkeletű, a terjesztéssel és használattal kapcsolatos fellépés már hosszú évek óta kiemelt rendőri feladat a városban. Ahogyan arról […]