Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2022-01-06 19:46:51

A Fidesz nem tesz az élelmiszerek árának csökkentéséért, egy kormányváltás ezen is változtatna

Az ellenzéki összefogás részeként az LMP már rájött, a jelenlegi kormánynál hiába dörömböl az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséért. Kormányváltás esetén azonban meg is valósíthatják tavasszal. A Fidesznek és köreinek nem luxus, más meg nem nagyon számít nekik. A párt a Facebookon tette közzé egyértelmű ígéretét. “Eddig követeltük, tavasszal megvalósítjuk az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésétNovemberben 7,4 százalékos volt az infláció, amivel tizennégy éves csúcs dőlt meg. Az LMP szerint ebben a helyzetben legalább az alapvető élelmiszerek árát vissza kellene fogni az áfa csökkentésével, vagyis a 27 százalékos mérték 5 százalékra mérséklésével.…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2022-01-06 19:38:42

Vágányzár lesz az 1-es villamos vonalán három órán át

Szombaton ezt is kalkuláljuk be az utazási időnkbe, a Tiszai pályaudvar és Selyemrét megállóhely között munkálatokat végeznek. Az MVK tájékoztatása szerint az utolsó, teljes villamospályán közlekedő 1-es villamos a Tiszai pályaudvarról 9:04-kor indul. Ezt követően az érintett szakaszon villamospótló autóbuszok fognak közlekedni, melyet a Tiszai pályaudvaron a 31-es autóbusz indulóhelyén lehet igénybe venni, a Selyemréten pedig a villamosmegállóban. A vágányzár várhatóan 12:00-kor véget ér, ezután ismét teljes szakaszon fognak járni a villamosok – zárul a közlemény.

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2022-01-06 19:27:36

“Az egységes ellenzék győzelme Miskolcot is talpra állítja”

A jelenlegi kormány azért sanyargatja annyira Miskolcot, mert merészelték leváltani a Fideszt és az ellenzék mellett voksoltak. Ha azonban az egységes ellenzék alakíthat kormányt tavasszal, teljesen fordulna a kocka és az önkormányzat végre nem csak befizető lenne a kormányzati költségvetésbe, hanem végre megszűnne a kizsigerelés egy Fidesz-mentes kormány segítségével. Erről egy sajtótájékoztató keretében a Velünk a Város frakció képviselői beszéltek csütörtökön. A Velünk a Város frakcióvezetője. Simon Gábor felidézte, amikor 2019 őszén átvették Miskolc irányítását, tudták, hogy mit szeretnének megvalósítani, de abban is biztosak voltak, hogy a helyi Fidesz-frakció ebben nem lesz…


Nyugat.hu
NYUGAT.HU | Nyugat.hu | 2022-01-06 18:25:31

Kiadták a friss vakcinaadatokat

A kórházi oltópontokon továbbra is elérhető mind az öt, még rendelkezésre álló vakcina: Pfizer, Sinopharm, Moderna, AstraZeneca, és Janssen. A háziorvosoknál az általuk leadott igények szerint elérhetőek az egyes vakcinák.



Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Csele Gizella | 2022-01-06 17:55:11

Hétvégi programok Miskolcon és környékén

Robert Thomas: Nyolc nő – bűnügyi komédia Művészetek Háza, a Játékszín előadása 2022. január 7. péntek, 19:00 Rendező: Korcsmáros György Furmányos kis komédia a „Nyolc nő”. Egy francia kisvárostól pár kilométerre, egy magányosan álló hegyvidéki házban játszódik a történet. A család a külföldön tanuló Susanne, a legidősebb lány hazatérését várja. A békés idillt hatalmas sikoly töri meg. Marcelt, a ház urát holtan találják szobájában, késsel a hátában. A házban lévő nyolc nő az áldozat anyja, felesége, húga, sógornője, két lánya és két háztartási alkalmazottja. A házat közben a hóvihar és…




Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Csele Gizella | 2022-01-06 17:09:59

Egymilliót fizetett, hogy rabolják ki és verjék meg az exbarátnőjét | videó

Egy harmincas éveiben járó férfi először azzal bízta meg egy ismerősét és annak barátnőjét, hogy kövessék és figyeljék a volt párját, majd később arra vette rá őket, hogy támadják meg a nőt az otthonában, rabolják ki és bántalmazzák – áll az ügyészség közleményében. A férfi nem elégedett meg a megfigyeléssel, hanem később azzal bízta meg barátját, hogy támadják meg a sértettet a lakásán, kötözzék meg, bántalmazzák és rabolják ki. A megbízás teljesítése esetén egymillió forintot ígért. Ahogy az ügyészség által közzétett videón is látható, a nő futárnak adta ki magát,…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Csele Gizella | 2022-01-06 17:13:37

Tízéves csúcsra törtek az élelmiszerárak

Átlagosan 28,1 százalékkal nőttek tavaly az élelmiszerárak globálisan, az ezek mozgását követő index 10 éves csúcsra emelkedett – áll az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtökön ismertetett jelentésében. A szervezet által vezetett élelmiszerár-indexe az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, szemestermények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe. Ennek alapján a tavalyi mutató átlagosan 28,1 százalékkal (27,6 ponttal) 125,7 pontra, 2011 óta legmagasabb szintre nőtt, akkor a mutató 131,9 ponton volt. Az elmúlt tíz évben 2016-ban állt a legalacsonyabban az élelmiszerár-index, 91,9 ponttal. A FAO által csütörtökön…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Csele Gizella | 2022-01-06 17:16:34

A magyar álláskeresők átlagosan 490 nap alatt találnak munkát

Általgosan 16 hónapba, 490 napba telik munkát találni Magyarországon – írja a 444.hu a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat decemberi adataira hivatkozva. A lap emlékeztetett, hogy bár a foglalkoztatás a kormányzat szerint rekordokat dönt, a képet a hosszú álláskeresési időszak mellett az is árnyalja, hogy az álláskeresők 40,3 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott, a tartósan, egy éven túl nyilvántartásban lévő álláskeresők számában 16,8 százalékos növekedés látszik az egy évvel korábbi adathoz képest. Tavaly augusztusban az Mfor.hu azt írta, rekordnak számít, hogy átlagosan 14,6 hónapba (445 nap) telik munkát találni Magyarországon. Akkor a gazdasági lap felidézte:…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Csele Gizella | 2022-01-06 17:00:42

Már 638 ezren kérték az influenza elleni védőoltást

Az eddig rendelkezésre álló 1,3 millió adag térítésmentes influenza elleni oltóanyag 49,1 százalékát, 638 451 adagot használtak fel január 3-ig – tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön az MTI-t. Összesítésük szerint a 3 év alatti kisgyermekek számára a rendelkezésre álló 4000 adag vakcinából 2539 adag fogyott el, ami csaknem 63,5 százalékos felhasználási arányt jelent.Idén is térítésmentes az influenza elleni védőoltás, ami azoknak ajánlott különösen, akiknél a szövődmények nagy kockázatot jelentenek. A fokozottan veszélyeztetettek közé tartoznak a 60 éven felüliek, függetlenül egészségi állapotuktól a krónikus légzőszervi, a szív- és érrendszeri, valamint…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Csele Gizella | 2022-01-06 16:49:47

Nyomtass te is: Kiszámolták, percenként hány forinttal gazdagodik Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar Továbbra is Orbán Viktor barátja, Mészáros Lőrinc és családja számít a leggazdagabb magyar háztartásnak a Forbes című lap legfrissebb listája szerint. Vagyonukat mintegy 488,1 milliárdra becsülik – írja a Nyomtass te is! legújabb száma. Ez azt jelenti, hogy tavaly percenként 16 552 forinttal gazdagodott a felcsúti milliárdos. Már bankot is vett a miniszterelnök családja Többségi részesedést szerzett a Gránit Bankban Orbán Viktor veje, Tiborcz István december végén. Nem lehet tudni, hogy Orbán lányának férje hány milliárdot fizetett a Gránit tulajdonrészéért. Azt viszont igen, hogy a…

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Nancy B | 2022-01-06 16:50:56

Félelem és reszketés

“Egy nárcisztikus ragadozó karmai közül szabadultam meg” – meséli Virág. Kellemes a hangja, sugárzóan mosolyog, az öltözete elegáns és visszafogott. Kétgyermekes anyuka, jelenleg 35 éves. Nagyon büszke a hároméves fiára, aki most szokott be az óvodába, illetve kislányára, aki jövőre már iskolába jár. Férjével és a gyerekekkel egy kétszobás, lakótelepi lakásban élnek. Hogyan kezdődött?  25 […]

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Csele Gizella | 2022-01-06 16:39:41

Karácsonyfa, égősor, girland — Mihez kezdj a karácsony „maradékaival”?

Talán kissé durva a kérdés, de hisszük, hogy helytálló. Nagyon sok háztartásban ugyanis az ünnepek végeztével egyszerűen minden a kukában végzi. Kidobjuk a díszeket, a megmaradt szaloncukrokat, a szétszakadt girlandokat, a megunt égősort, nem beszélve a karácsonyfáról, amellyel nem akarjuk megvárni a begyűjtést. Pedig egy kis odafigyeléssel nemcsak a környezetnek, magunknak is segíthetünk. Magyarországon hagyományosan vízkeresztig állnak a karácsonyfák, utána pedig elkezdődik a begyűjtésük. A karácsonyfákat ugyanis feldolgozzák és több cél érdekében újrahasznosítják: Komposztáláshoz, amikor a kidobott karácsonyfákat a zöldhulladék-telepeken felaprítják, és — többek között — mulcsot vagy komposztot készítenek belőlük. Ehhez…





Szabadpecs.hu
SZABADPECS.HU | Babos Attila | 2022-01-06 15:18:52

Találkozott Péterffy Attila és Hoppál Péter, a fideszes politikus a parlamenti beszédeit adta ajándékba a polgármesternek

Pécs független polgármestere és a város egyik közvetlenül megválasztott parlamenti képviselője, a fideszes Hoppál Péter folytatott megbeszélést csütörtökön a pécsi városházán. A találkozóról Péterffy Attila a politikusi Facebook-oldalán számolt be, és azt is elmondta, mit kapott újévi ajándékul Hoppál Pétertől. Egy, a mostaninál szerencsésebb világban nem lenne abból hír, hogy egy asztalhoz ül egy nagyváros […]

DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni

Politikusok osztogatnak önkormányzati lakásokat


ENYUGAT.HU

Megválasztották Fejes Pétert Magyarország legfőbb ügyészévé

Akár 110 milliárd forint uniós pluszforrást jelenthet, ha belépünk a környezetvédelmi kvótarendszerbe


7300.HU

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele

Az ország legjobb hangulatú öltözőit keresi a TrollFoci, a komlóiak jól állnak, de bele kéne húzni


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Trump és a republikánus párt nagyot bukott az amerikai félidős választásokon

A felhők mennek, de a hideg marad - ilyen időnk lesz szerdán


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

Amerikai félidős választások – Óriási pofon Trumpnak

TAGORE 100 – Magyar művészek a bengáli költő bűvöletében