Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu





Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy Lászlo | 2022-02-02 11:22:29

A bíróság is kimondta, hogy jogtalanul tiltotta ki az Emmi a sajtót a kórházakból

Az ítélet szerint a kórházak vezetőinek hatásköre arról dönteni, kit engednek be, nem pedig a minisztériumé. Nem tilthatta volna ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma a sajtónak az állami médián kívüli részét a kórházakból – mondta ki a Fővárosi Törvényszék. A Telex írt az ítéletről, amely szerint az Emminek nem tartozott a hatáskörébe ilyen döntés. A minisztérium ugyanis csak irányítási jogot gyakorol a kórházak felett, az újságírók kérelmének elbírálása az intézmények vezetőinek feladata lett volna. Vagyis az ítélet nem azt jelenti, hogy mostantól dolgozhat a média a kórházakban, hanem azt, hogy erről az intézményvezetőknek…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy Lászlo | 2022-02-02 11:11:43

Foszgénmérkezés okozhatott halálos munkabalesetet a Kischemicals Kft. sajóbábonyi telephelyén

Érdeklődésünkre a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal megerősítette a halálos baleset tényét, az ügyben jelenleg is zajlik a vizsgálat. Egy olvasónk keresett meg minket nemrég azzal, hogy értesülései szerint halálos kimenetelű foszgénmérgezés történt a Kischemicals Kft. sajóbábonyi telephelyén. Az ügyben megkerestük a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt, akik megerősítették a halálos incidens tényét, további részletek azonban az éppen zajló vizsgálat miatt nem tudtak közölni: „2022. január 25-én a Kischemicals Kft. sajóbábonyi telephelyén halálos kimenetelű munkabaleset történt. Az esetről másnap érkezett bejelentés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal munkavédelmi hatóságához. A kormányhivatal a társhatóságokkal közösen már aznap…

Kecsup.hu
KECSUP.HU | KecsUP | 2022-02-02 10:35:00

Jogtalanul tiltotta ki a sajtót a kórházakból az EMMI

A Telex vitte bíróságra, a fideszes Völner Pál szerint “trágyadomb” minisztérium azon válaszát a lap fotózási lehetőséget kérő leveleire, amely szerint “az MTVA-MTI közreműködésével biztosítjuk a fotókat és felvételeket” Vagyis azzal az indokkal nem engedik be a Telexet és a kormánytól független sajtót a kórházakba a járvány idején, hogy majd biztosítják az állami hírgyár közreműködésével […]

További írások a témában:

NYUGAT.HU Jogtalanul tiltotta ki a kórházakból a sajtót a minisztérium
MEDIA1 Jogerős: jogtalanul tiltotta ki a minisztérium a sajtót a kórházakból a járvány idejére


Media1.hu
MEDIA1 | Kasza János | 2022-02-02 10:29:23

Letiltatja a Fidesz / CÖF „miniferis” kampányának videóit a WarnerMedia

Korábban a Warner még nem volt hajlandó kommentálni, hogy a tartalmait elkezdte felhasználni a Fidesz, illetve a hozzá köthető szervezet, a CÖF az ellenzéket támadó kampányához, most viszont úgy tűnik, megelégelték a dolgot, mert szerzői jogi követelés miatt elkezdték letiltatni ezeket a YouTube-ról.








Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Tóth Sándor | 2022-02-02 08:36:30

A miskolctapolcai barlangfürdőnek szíve is van és valóban folyamatosan mozog

Ezért is fontos minden évben a teljes átvizsgálás, amikor a karbantartási idő alatt leeresztik a vizet a barlangi járatokból, mert újra és újra ellenőrizni kell, statikailag továbbra is biztonságos-e a fürdőzők szeretett helye. Az Nlc.hu elemző cikkéből más érdekességek is kiderülnek. Amikor azt mondják, Magyarország fürdőnagyhatalom, általában a Szecskával jönnek, esetleg a Rudassal, a Lukáccsal vagy a Királlyal. Ha nem Budapest, akkor pedig a hévízi lakossági velneszezéssel. Történelmi igazságtalanság, hogy a magyaroknak és a turistáknak nem a Miskolctapolcai Barlangfürdő jut az eszébe először, és csak utána a fenti szerethető, de különösebb meglepetést…

7300.hu
7300.HU | S.Bence | 2022-02-02 08:32:16

Itt vannak a baranyai honatyák vagyonnyilatkozatai

Baranya – Január 31-ig kellett leadniuk vagyonnyilatkozataikat a parlamenti képviselőknek. Volt aki földet vásárolt, van aki visszafizette a hitelét, vagy épp nőtt a tartozása. A PécsMa összeszedte a baranyai képviselők vagyonnyilatkozatait. Ha érdekel hogyan változott a képviselők vagyoni helyzete kattints ide.

Media1.hu
MEDIA1 | Kasza János | 2022-02-02 08:32:57

Másodfokon pert nyert a Magyar Nemzet a Meseország mindenkié kiadója ellen, mely felülvizsgálati eljárást kezdeményez a szerinte

Első fokon még a Labrisz Leszbikus Egyesületnek kedvező ítélet született, és bocsánatkérésre, valamint sérelemdíj fizetésére kötelezte a Magyar Nemzetet a Fővárosi Törvényszék, amiért egy írásában pedofil szervezethez hasonlította a Meseország mindenkié kiadóját, ám a Fővárosi Ítélőtábla friss ítélete már ezzel ellentétes. Az indoklásban Orbán Viktor egy kijelentése is előkerült.



DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni

Politikusok osztogatnak önkormányzati lakásokat


ENYUGAT.HU

Megválasztották Fejes Pétert Magyarország legfőbb ügyészévé

Akár 110 milliárd forint uniós pluszforrást jelenthet, ha belépünk a környezetvédelmi kvótarendszerbe


7300.HU

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele

Az ország legjobb hangulatú öltözőit keresi a TrollFoci, a komlóiak jól állnak, de bele kéne húzni


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Trump és a republikánus párt nagyot bukott az amerikai félidős választásokon

A felhők mennek, de a hideg marad - ilyen időnk lesz szerdán


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

Amerikai félidős választások – Óriási pofon Trumpnak

TAGORE 100 – Magyar művészek a bengáli költő bűvöletében