Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Gáll Tódor | 2022-02-18 12:55:40

Nőtt a fizetési hajlandóság a miskolci bliccelők körében

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közölte, hogy volt olyan bliccelő, akinek 1 879 391 forintot kellett befizetnie 2021-ben. A másodiknak kicsit több mint egymilliót, a harmadiknak pedig mintegy 900 ezret kellett leszurkolnia, a tízes lista utolsó helyén pedig az a bliccelő áll, aki 661 ezer forintot fizetett. A legmagasabb összegű pótdíjbefizetés hat végrehajtási eljárásból, több tucat rendezetlen pótdíjazás alapján jött össze, de jócskán elmarad a 2020-ban beszedett legborsosabb pótdíj összegétől, amely 2 797 400 forintra rúgott. A korábbi évtizedek enyhébb pótdíjazási gyakorlatát felülvizsgálva a BKK 2015 óta szigorúbban lép fel…


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Gáll Tódor | 2022-02-18 12:49:01

Varga Judit már zongorán is el tudja játszani a Fidesz-himnuszt

Valamiért a Fidesz egy mulatós zene egy (két) sorára egyszerűsíti le a választási kampányát, ebből próbál meg mindent kiaknázni. Az alábbi videóban az látható, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter is a piros volt a paradicsom, nem sárga kezdetű Fidesz-slágert zongorázza.


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Gáll Tódor | 2022-02-18 12:42:49

Tűzeset helyszínéről mentett a diósgyőri rendőr

A Miskolci Rendőrkapitányság Diósgyőr Rendőrőrs körzeti megbízottja Szombathy Péter r. főtörzsőrmester 2022. február 17-én szabadnapját töltötte. Éppen a Miskolc, Nyár utca közelében tartózkodott, amikor arra figyelt fel, hogy az utcából erős füst száll fel. Ekkor azonnal odament az egyik házhoz és figyelmeztette annak tulajdonosát, tájékozódott, majd megállapította, hogy a szomszéd ház melléképülete gyulladt ki. Időközben értesítette a szolgálatban lévő kollégáit is, akik biztonságba helyezték az itt lakókat, közben a tűz keletkezési helyét képező ingatlanba is bementek, ahonnan a mozgásában erősen korlátozott tulajdonost segítették ki. A kiérkező mentőszolgálat munkatársai az asszonyt…






Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy Lászlo | 2022-02-18 10:54:01

„A hatalom a népé”: kormányváltó nagygyűlést tart március 15-én az egyesült ellenzék

Délután 15 órától, a budapesti Műegyetemi Rakparton kerül sor az eseményre – derül ki az Egységben Magyarországért pártszövetség közleményéből. “Magyarország hamarosan mindannyiunké lesz. Magyarok milliói vetik le magukról az ezeréves magyar történelem legkorruptabb kormányát” – írják. “Közel a változás. Március 15-én, a magyar szabadság napján megmutathatjuk: sokan vagyunk, és a szabadságvágyunk, a bátorságunk sokkal nagyobb erő, mint a hatalom megannyi gonosz trükkje, végtelen cinizmusa, százmilliárdos hazug propagandagépe.” “Április 3-án gyűlöletországból szeretetországot csinálunk – ehhez pedig március 15-én keresztül vezet az út, hogy, megmutassuk az erőnket, és megüzenjük Orbán Viktornak: már…



Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy Lászlo | 2022-02-18 10:43:48

A miskolci Földes Ferenc Gimnázium is csatlakozott a tanárok polgári engedetlenségi akciójához

Ez egyelőre csak szimbolikus, mert egy tanár nem vette fel a munkát, de a jövő héten nagyobb megmozdulások is lehetnek. Pénteken is folytatódtak a tanárok polgári engedetlenségi akciói az iskolákban, egyre több iskola egyre több pedagógusa tiltakozik így a kormány pénteken megjelent kormányrendelete ellen, ami lényegében ellehetetleníti a sztrájkjogot – tudósított a Telex. Mint írják, ezúttal a fővárosi intézmények mellett immár a miskolci Földes Ferenc Gimnázium is beállt a sorba. A borsodi megyeszékhelyi iskola pedagógusa a Telexnek azt mondta: a pénteki tiltakozásuk még szimbolikus, egy tanár nem veszi fel a…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy Lászlo | 2022-02-18 10:47:38

Veres Pál rémhírnek nevezte a Búza téri piac bezárását

A miskolci polgármester a Facebookon cáfolta az erről szóló híreszteléseket. “Az önkormányzat nevében határozottan visszautasítom az őstermelői piac bezárásával kapcsolatos rémhíreket” – kezdte posztjában Veres Pál. “Mivel ezeknek semmi valóságlapjuk nincsen, csak a politikai haszonszerzés motiválhatja azokat, akik ezt terjesztik. A város- és a piacvezetése elkötelezett a Búza téri piac, az őstermelői piac működtetése mellett.” A polgármester így folytatta bejegyzését: “Amint az ismert, a 2019-es önkormányzati választást követő átadás-átvétel után a Búza téri piac kapcsán is rendezetlen helyzettel szembesültünk. Perek tömkelege nehezítette a kapcsolatot, amelyekre addig már több mint 100…


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy Lászlo | 2022-02-18 10:37:02

Már 15 jegy-és bérletautomata üzemel Miskolcon

Újabb két automata kihelyezését jelentette be az MVK Zrt. a borsodi megyeszékhelyen. Újabb két jegy-és bérletértékesítő automata került kihelyezésre, egyik az Ügyfélszolgálati Iroda, másik pedig az Újgyőri főtéren – olvasható a közleményükben. Így összesen már 15 készülék áll az utasok rendelkezésére Miskolcon, az alábbi helyszíneken: Miskolci Egyetem Miskolc Pláza Búza téri végállomás Repülőtér végállomás Selyemrét villamos-megállóhely Malomszög utca villamos-megállóhely Thököly utca villamos-megállóhely Bulgárföld villamos-megállóhely Diósgyőri gimnázium villamos-megállóhely Diósgyőri városközpont villamos-megállóhely Tiszai pályaudvar végállomás Avas városközpont végállomás Felső-Majláth végállomás Ügyfélszolgálati Iroda és Uitz bérletpénztár között Újgyőri főtér bérletpénztárral szemben Az MVK…


Media1.hu
MEDIA1 | media1.hu | 2022-02-18 09:51:04

A TV2 nem sugározhat politikai reklámot, mégis felvillanó pillanatreklámokkal népszerűsíti Gattyán György pártjának programját:

Az elmúlt napokban a TV2 Csoport reklámszüneteiben felvillanó reklámokban népszerűsítette a Gattyán György nevével fémjelzett Megoldás Mozgalom nevű újdonsült párt digitalizációra vonatkozó elképzelését, pedig korábban a Nemzeti Választási Bizottságnál kellett volna engedélyeztetniük, ha be kívánnak fogadni politikai reklámot. A trükk lényege, hogy a hirdető hivatalosan nem maga a reklámozott párt, hanem egy, a párt alapítójához, Gattyán Györgyhöz köthető kft. A Media1 megkérdezte a Nemzeti Választási Bizottságot, hogy ez rendben van-e.



Veszpremkukac.hu
VESZPREMKUKAC.HU | Révész Erika | 2022-02-18 09:37:46

KÖNYVBEMUTATÓ – Veszprém egy arborétum

Az egész város egy arborétum. Veszprém utcáin, terein, családi házainak udvarain 1100 olyan növény él, amely csak arborétumokban található – mondta Brányi Mária alpolgármester a...



DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni

Politikusok osztogatnak önkormányzati lakásokat


ENYUGAT.HU

Megválasztották Fejes Pétert Magyarország legfőbb ügyészévé

Akár 110 milliárd forint uniós pluszforrást jelenthet, ha belépünk a környezetvédelmi kvótarendszerbe


7300.HU

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele

Az ország legjobb hangulatú öltözőit keresi a TrollFoci, a komlóiak jól állnak, de bele kéne húzni


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Ha már az ügynökaktákra várunk, nézzünk meg egy filmet arról, milyen az, amikor a legjobb barátunk súg be minket

Mi a teendő hirtelen jelentkező fogfájás esetén?


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

Amerikai félidős választások – Óriási pofon Trumpnak

TAGORE 100 – Magyar művészek a bengáli költő bűvöletében