Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Gáll Tódor | 2022-05-06 12:16:28

Rogán: Inkább Mészáros, mint egy külföldi

Évente és kilométerenként 96,2 millió forintért Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségei fogják üzemeltetni 35 évig a teljes magyarországi gyorsforgalmi úthálózatot. Cserébe az első tíz évben még építeniük/bővíteniük kell 550 kilométer utat. Rogán Antal szerint örvendetes, hogy van Magyarországon olyan szereplő, aki felnőtt a feladathoz, és azt még a mostani nehéz körülmények közt is képes vállalni – írja a HVG. “Mészáros Lőrinc személye természetesen nem befolyásolta az eljárás eredményét” – szögezte le a hvg.hu kérdésére az eljárás lezárása kapcsán tartott sajtóbeszélgetésen Rogán Antal állami koncessziókért felelős miniszter. Rogán Antal hangsúlyozta,…


Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Gáll Tódor | 2022-05-06 12:05:47

Magyarország kétharmada szerint rossz irányba haladunk

Az Ipsos What Worries the World nemzetközi kutatása szerint a világjárvány enyhülését követően mára már a gazdasági problémák foglalkoztatják leginkább a világ lakosságát. A legtöbben az infláció következményeitől tartanak, amelyet a szegénység, az egyenlőtlenség, a munkanélküliség követ. Hazánkban kettős a kép, nincsenek foglalkoztatottsági problémák, ám az infláció a lengyeleket és minket (13 százalékpontos emelkedés egy hónap alatt) aggaszt leginkább Európában, és a globális listán is elöl állunk. A háború árnyékában Magyarország kétharmada nevezi rossznak a jelenlegi gazdasági helyzetet. A kutatás megállapítja, hogy világszerte már az infláció aggasztja leginkább az embereket,…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Gáll Tódor | 2022-05-06 12:08:58

A szlovákokkal dolgoznak együtt az edelényi rendőrök

A határon átnyúló bűnözés elleni eredményes fellépés érdekében újra indult a közös járőrszolgálat az Edelényi Rendőrkapitányság és a szlovákiai Rozsnyói Rendőrőrs munkatársainak közreműködésével. A mintegy két évvel ezelőtt, a járványügyi helyzet miatt felfüggesztett határon átívelő közös járőrszolgálat 2022. május 6-án indult újra útra a két ország rendvédelmi szerveinek közreműködésének eredményeként. Dr. Kiss Attila r. vezérőrnagynak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének megbízásából Szerencsi Árpád r. alezredes mb. rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes az újra indult szolgálat okán Tornadáskán adta át a főkapitányi megbecsülést egy-egy jelképes ajándék kíséretében. A célok és feladatok egyeztetésén jelen volt…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Gáll Tódor | 2022-05-06 12:12:30

Fokozott ellenőrzéssel készül a miskolci rendőrség a hétfői DVTK-meccsre

A rendőrség a rendbontások megelőzése, a közrend és a közbiztonság fenntartása érdekében a Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén 2022. május 9-én 20 órakor kezdődő DVTK – Soroksár SC NB II-es mérkőzés kapcsán fokozott ellenőrzéseket hajt végre. “Felhívjuk a szurkolók figyelmét a jegyeken szereplő adatok ellenőrzésére, ugyanis a biztonsági személyzet, és a rendőrség különös figyelmet fog fordítani a fiktív adatok kiszűrésére. A rendőrség kiemelt figyelmet fordít továbbá a szabálysértések, bűncselekmények megelőzésére, megszakítására a közrend és közbiztonság fenntartása érdekében, ezért felhívjuk a szurkolók figyelmét arra, hogy a pirotechnikai eszközök használata, illetve birtoklása is…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Gáll Tódor | 2022-05-06 12:00:50

A magyar autósok többsége 5 éven belül lecserélné kocsiját

Új autó vásárlását tervezi minden harmadik magyar autós, tízből 7 megkérdezett ráadásul már 5 éven belül cserélné a gépkocsiját – derül ki az EY reprezentatív, több mint 500 járművezetővel készült hazai kutatásából. A felmérés szerint vannak általánosan fontos szempontok, mint amilyen az ár is, ugyanakkor nagy különbségek is mutatkoznak például abban, ki, mennyit várna a kiválasztott járműre. A magyar autósok 70 százaléka 5 éven belül lecserélné a gépkocsiját. A legtöbben továbbra is benzines járművet választanának (36%) az EY hazai autóhasználók körében végzett reprezentatív kutatása szerint, ez az arány azonban az…


7300.hu
7300.HU | 7300 | 2022-05-06 11:46:09

Cigit és telefont lopott egy komlói étteremből, de a kamerával nem számolt

Komló – A komlói nyomozók 2022. május 5-én gyanúsítottként hallgattak ki egy 21 éves hosszúhetényi férfit. A gyanú szerint a férfi május 2-án este a hátsó, nyitott ajtón belépett egy komlói étterembe, majd a konyhapultról ellopott egy őrizetlenül hagyott mobiltelefont, illetve egy doboz cigarettát. A rendőrök a kamerafelvételek alapján beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd elfogták, […]

7300.hu
7300.HU | S.Bence | 2022-05-06 11:02:46

Figyelem, szerdán lezárják a Petőfi utcai parkolók egy jelentős részét

Komló – Május 11-én szerdán lezárják a Petőfi utca bal oldali parkolósávját felújítási munkálatok miatt. A városgondnokság tájékoztatása szerint május 11-én szerdán, reggel 7 órától lezárásra kerül a Petőfi utca menetirány szerinti bal oldalán lévő parkolósáv.  A területen az útpadkák kiegyenlítését fogják elvégezni. A munka előreláthatólag egy napot fog igénybevenni. A városgondnokság arra kéri a […]



Enyugat.hu
ENYUGAT.HU | Enyugat.hu | 2022-05-06 10:01:08

Kisbusz égett Újkéren

A tűzoltók a Fő utcában felcsapott lángokat rövid időn belül eloltották.





Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy Lászlo | 2022-05-06 09:47:34

Márki-Zay szerint a DK egy része működik együtt a NER-rel, nem pedig ő

Kritikákat kapott a volt miniszterelnök-jelölt a Lázár Jánossal kötött “fegyverszünet” miatt, ezekre reagált. Miután Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely polgármestereként “fegyverszünetet kötött” Lázár Jánossal, hogy a város érdekében együtt tudjanak cselekedni, Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke azt mondta, hogy szerinte Márki-Zay Péter együttműködik a NER-rel, és ez “nem biztos, hogy helyénvaló” – írja a HVG. Erre a bírálatra reagált most az egyesült ellenzék volt közös miniszterelnök-jelöltje az ATV Híradójának. Márki-Zay Péter hangsúlyozta, hogy bármilyen kormányzati kezdeményezést elfogad, ha abból a helyi lakosok profitálnak. Szerinte nem ő, hanem például a DK egy…



Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy Lászlo | 2022-05-06 09:39:31

Szem nélküli hódok jelentek meg a Taktaközben

Nem balesetben veszítették el a szemüket, hanem egy genetikai rendellenesség miatt eleve így születtek. Érdekes posztot tett közzé nemrég Facebook-oldalán a Hortobágyi Madárpark, amelyben egy szem nélküli hódról írtak. Mint a bejegyzésben olvasható, autóbalesetben megsérült az állat, de mint kiderült, nem ekkor vesztette el a szemét: “A pörkös, rászáradt vérrel fedett fej megtisztítása után, ahol a szemeknek kellene lennie, nem volt semmi. Röntgennel megvan a szem helye, de sem szemhéjak, sem szempillák, semmilyen szemrés vagy forradás nyoma nem látszik. Ez arra utal, hogy vakon, szem nélkül született, és gond nélkül…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy Lászlo | 2022-05-06 09:28:43

Kerítésléccel okozott életveszélyes sérülést a borsodi férfi

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség. Az ítéleti tényállás szerint a szendrőládi vádlott 2020 novemberében a sértett társaságában egy harmadik személy tulajdonában álló ládbesenyői ingatlan udvarán motoros láncfűrésszel végzett favágási munkálatokat. A fűrész szakszerűtlen használata miatt a vádlott és a sértett között vita alakult ki, melyből dulakodás és kölcsönös lökdösődés lett. Az ingatlan tulajdonosa a dulakodást ugyan megfékezte, azonban a vádlott kiment a ház elé és a sértett ott parkoló személygépkocsijában…

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2022-05-06 09:16:39

Orbán levélben közölte, hogy megvétózza az Oroszország elleni hatodik szankciós csomagot

Orbán Viktor levélben tájékoztatta Ursula von der Leyen európai bizottsági elnököt arról, hogy a magyar kormány nem támogatja az Oroszország elleni hatodik szankciós csomagot. A magyar miniszterelnök a Financial Times által közölt részletek szerint azzal érvel, hogy „jelenlegi formájukban” a szankciók nemcsak Magyarország energiabiztonságát ássák alá, de „messze túlmennek” az uniós konszenzuson is. Ha a bizottság ragaszkodik […]

Szabadpecs.hu
SZABADPECS.HU | Babos Attila | 2022-05-06 09:24:24

Megkapta az autópályákat is Mészáros Lőrinc, ön szerint mi legyen a legközelebbi? A Szerencsejáték Zrt.-t például?

Oké, nem csak és kizárólag Orbán Viktor gyerekkori barátja van benne különböző cégeknél és alapkezelőnél keresztül az elmúlt évek legnagyobb bizniszében, de alapvetően a ma, Rogán Antal által ismertetett döntés lényege az, hogy Mészárosé (és ezt értse mindenki úgy, ahogy akarja) az autópálya biznisz is. Azért még Orbán Viktorék sem voltak olyan tökösek, hogy ezt […]

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy Lászlo | 2022-05-06 09:13:56

Orbán szerint az olajembargó felérne számunkra egy atombombával

A miniszterelnök a Kossuth Rádióban úgy fogalmazott: Magyarország számára adottság, hogy csak csövön érkezhet olaj, s nekünk négy-öt évbe telne egy átállás. „Az orosz olajembargóról szóló javaslattal több baj is van. A tartalma azért vérzik sok sebből, mert fittyet hány arra, hogy az uniós tagállamok más adottságokkal rendelkeznek” – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió péntek reggeli műsorában, amit a 444.hu szemlézett. Magyarországra például csak csövön érkezhet nagy mennyiségű olaj, tette hozzá. Orbán Viktor szerint ezért az Európai Bizottság javaslata felér egy gazdasági atombombával. Több ezer milliárd forintba és négy-öt…

DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni

Politikusok osztogatnak önkormányzati lakásokat


ENYUGAT.HU

Megválasztották Fejes Pétert Magyarország legfőbb ügyészévé

Akár 110 milliárd forint uniós pluszforrást jelenthet, ha belépünk a környezetvédelmi kvótarendszerbe


7300.HU

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele

Az ország legjobb hangulatú öltözőit keresi a TrollFoci, a komlóiak jól állnak, de bele kéne húzni


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Ha már az ügynökaktákra várunk, nézzünk meg egy filmet arról, milyen az, amikor a legjobb barátunk súg be minket

Mi a teendő hirtelen jelentkező fogfájás esetén?


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

Amerikai félidős választások – Óriási pofon Trumpnak

TAGORE 100 – Magyar művészek a bengáli költő bűvöletében