Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu



Kecsup.hu
KECSUP.HU | KecsUP | 2022-05-12 08:39:10

Úgy tűnik, tavaszra már nem készül el Kadafalva játszótere

Február végén arról számolt be az önkormányzati sajtó, hogy márciusban megkezdődik Kadafalva új játszóterének építése, és az el is készül tavasszal. Csakhogy munkálatoknak semmi nyoma, a minapi lakossági fórumon pedig elhangzott, hogy május végén kezdődhet el a kivielezés. Vagyis a nyáron lehet a játszótérből valóság. A csúszást azzal indokolta az ügyet felkaroló Civilek Kadafalváért Egyesület […]

Debreciner.hu
DEBRECINER.HU | Polgár Tóth Tamás | 2022-05-12 08:31:38

Közösségi közlekedési szempontból nem lát problémát a tócóvölgyi lakóparknál a Derke, az autókkal azonban már most is gond van

Jónás Zoltán, az egyesület elnöke szerint csúcsidőben az autós forgalom már most is kritikus a városrészben. Számításaik alapján a Józsa és Debrecen között kialakuló dugókra nem jelentene megoldást a 35-ös főút érintett szakaszának kétszer kétsávossá bővítése, a jelzőlámpák programjait pedig nem lehet csak úgy módosítani. A városi tömegközlekedést szerintük elsősorban a szervezési problémák megoldásával, nem intermodális csomópont építésével lehet hatékonyabbá tenni.

Szabadpecs.hu
SZABADPECS.HU | SzabadPécs | 2022-05-12 08:30:36

Mit tegyél ha a macskád nem hajlandó használni az almot? 4 tipp tanácstalan gazdiknak

Minden macskatulajdonos számára hatalmas bosszúság, amikor hálátlan kedvencük, akinek minden igyekezetükkel próbálnak a kedvében járni, olyan gaztettekre folyamodik, mint az alomtálcán kívüli piszkítás. Ám mielőtt hirtelen felindulásból az állaton vezetnéd le a dühödet, olvasd el cikkünket, melyben felsoroljuk a 4 leggyakoribb okot, amely a jelenség mögött állhat. 1. Az alom nem megfelelő a macska számára […]

Veszpremkukac.hu
VESZPREMKUKAC.HU | Veszpremkukac | 2022-05-12 08:08:10

Vegyeskar – Vidám, dalos délután a Hangvillában

A Veszprém Város Vegyeskara Egyesület május 15-én vasárnap 17 órakor vidám dalos délutánt szervez sok közös énekkel, Éneklő Ifjúság és Éneklő Magyarország kórustalálkozó elnevezéssel a...





Veszpremkukac.hu
VESZPREMKUKAC.HU | Veszpremkukac | 2022-05-12 07:40:18

Márpedig az áram megdrágul

Vége az olcsó energiának. A rezsicsökkentésnek hála, egyelőre kevesebbet fizetünk az áramért a beszerzési árnál, de örökké nyilván nem tartható fenn ez a helyzet. Az...

Veszpremkukac.hu
VESZPREMKUKAC.HU | Veszpremkukac | 2022-05-12 07:17:00

Mozart! – A zene, az vagyok én

A Budapesti Operettszínház 2003-as magyarországi bemutatója után most Veszprémben elevenedik meg a salzburgi zenei zseni, Mozart története. A Mozart! Lévai Szilveszter és Michael Kunze nagy...




Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2022-05-12 06:23:30

Fleck Zoltán: Nem a mentelmi jog akadályozza a politikusi felelősségre vonást, hanem Polt Péter

Eltörölné a mentelmi jogot a nemrég a parlamentbe bejutó Mi Hazánk. Novák Előd, a párt képviselője már május 2-án benyújtotta a törvényjavaslatot. Szerinte köztörvényes bűncselekményeket elkövető politikusok bújnak a mentelmi jog mögé, akiket emiatt lehetetlen felelősségre vonni. Fleck Zoltán jogszociológus viszont populizmusnak tartja a mentelmi jog eltörlését. Szerinte enélkül zsarolhatóvá válnának az országgyűlési képviselők. Alighogy […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2022-05-12 06:36:42

Horvát levéltár: „Orbán úr nyilvánvalóan eltévedt a történelem egy villanásában”

A Horvát Állami Levéltár is beszállt abba a mini diplomáciai botrányba, ami Orbán Viktor pénteki rádiónyilatkozata miatt tört ki. Az intézmény magyar miniszterelnök kijelentésére reagáló Facebook-közleménye szerint Magyarországnak „senki nem vehette el a tengerét, mert nem is volt neki”. Orbán Viktor múlt hét pénteken az uniós orosz olajembargó lehetősége miatt hozta fel a tengeri kapcsolat témáját, így indokolta, miért […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2022-05-12 06:40:04

Zelenszkij: Ha a NATO felvette volna Ukrajnát a tagjai közé, a háború megelőzhető lett volna

Ha a NATO felvette volna Ukrajnát a tagjai közé, a háború megelőzhető lett volna – jelentette ki az ukrán elnök francia egyetemistákkal folytatott videokonferenciáján. Eközben a terepen zajlanak a hadműveletek: Harkivnál az ukránok, a Donbasz középső területein az oroszok nyomják ellenfeleik felé a frontvonalat – a háború 77. napja volt szerdán. Ukrajna nyitott az oroszokkal […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2022-05-12 06:20:19

Érdekességek az ötödik Orbán-kormányban

A miniszterelnök által kedden “kiszivárogtatott”, a leendő kormánytagokat mutató fotók és a 444 által hallott pletykák alapján úgy tűnik, hogy Orbán Viktor a következő négy évben a magyar gazdaság felpörgetését tartja az előtte és kormánya előtt álló legkomolyabb kihívásnak. Hat olyan minisztérium is felállhat ugyanis az új rendszerben, amelyeket kisebb-nagyobb mértékben gazdasági típusú tárcáknak lehet nevezni, […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2022-05-12 06:26:21

Republikon: 6 százalékponttal izmosodott a Fidesz áprilisban

Az újabb Fidesz-kétharmadot eredményező, brutális választási vereséget követően tovább fogy az ellenzéki pártok támogatottsága, miközben – vélhetően természetes győzteshez húzás miatt – a voksolás után ismét jelentősen nőtt a kormányoldal támogatottsága mind a teljes népesség, mind a pártválasztók körében – derül ki a Republikon Intézet áprilisi pártpreferencia-kutatásából. Az eredmények értelmében áprilisban 43 százalékon állt a […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2022-05-12 06:29:17

Pénzzel venné rá az EU Orbánt, hogy rábólintson az olajembargóra

A Politico információi szerint az Európai Unió tisztségviselői azt fontolgatják, hogy pénzügyi kompenzációt kínáljanak Magyarországnak cserébe azért, hogy támogassa az orosz olaj embargójára vonatkozó, újabb uniós szankciós csomagot. A lapnak nyilatkozó uniós tisztségviselők szerint a REPowerEU névre hallgató, új uniós energetikai stratégia részeként kapna pénzt Magyarország. A május 18-án bemutatásra kerülő stratégia legfőbb célja, hogy 2030-ra az […]

Kecsup.hu
KECSUP.HU | Flekk Alex | 2022-05-12 06:17:49

Pálmaolajban sütik a lángost, pult alól árulják a csirkemellet – itt tartunk az árstop miatt

Egy vidéki élelmiszerboltban a cukor kilója jelenleg 299 forintba kerül. A boltos azonban azt mondta nekünk, hogy ő a nagykereskedőtől (bruttó) 432 forintért veszi az árut. Ez azt jelenti, hogy minden egyes alkalommal, amikor elad egy kiló cukrot, 133 forintot bukik. Ezt természetesen csak azért teszi, mert a kormány rákényszeríti. Az árstop rendelet ugyanis előírja, […]



Kecsup.hu
KECSUP.HU | KecsUP | 2022-05-12 05:43:40

A polgármester szerint ami magyar, az csakis jó lehet

A polgármester a helyi termékek ünnepe kapcsán írta ki Facebook oldalára (na jó, vélhetően a hiros.hu munkatársa, Bogdándi Ferenc volt az, aki ezt az oldalt milliókért szerkeszti), hogy Ami magyar, az csakis jó lehet! Csakhogy így van-e valójában? Bármit, pusztán a magyarsága, jóvá tesz-e? Esetleg csupán egy üres nemzeti kiszólás? Egy vélt vagy valós elvárás […]

DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni

Politikusok osztogatnak önkormányzati lakásokat


ENYUGAT.HU

Megválasztották Fejes Pétert Magyarország legfőbb ügyészévé

Akár 110 milliárd forint uniós pluszforrást jelenthet, ha belépünk a környezetvédelmi kvótarendszerbe


7300.HU

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele

Az ország legjobb hangulatú öltözőit keresi a TrollFoci, a komlóiak jól állnak, de bele kéne húzni


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Ha már az ügynökaktákra várunk, nézzünk meg egy filmet arról, milyen az, amikor a legjobb barátunk súg be minket

Mi a teendő hirtelen jelentkező fogfájás esetén?


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

Amerikai félidős választások – Óriási pofon Trumpnak

TAGORE 100 – Magyar művészek a bengáli költő bűvöletében