Hiteles hírek egész Magyarországról

szabadhirek.hu

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Hanyecz Máté | 2022-06-28 12:55:10

Most Ön döntheti el, mire költse Miskolc a pénzét

Rendhagyó kezdeményezés indult el Miskolcon, hiszen Budapesthez hasonlóan, immár nálunk is lehetősége van a város lakóinak közvetlenül beleszólni abba, hogy mire költse a város a költségvetésének egy részét, – ezt Varga Andrea alpolgármester asszony jelentett be Facebook oldalán. 2022-ben a közgyűlés, a város nehéz anyagi helyzete ellenére, elfogadta, hogy 15 millió forint sorsáról közvetlenül a város polgárai döntsenek. Ezt követően meg is kezdődött a program részleteinek kidolgozása és június közepén el is indult a honlap, amelyen keresztül július 31-ig, három kategóriában (Zöldülő Miskolc, Támogató Miskolc, Közös Tereink) nyújthatjuk be ötleteinket.…

KECSUP.HU | Flekk Alex | 2022-06-28 06:32:54

Bács-Kiskun megyében is feloldották a madárinfluenza miatt bevezetett védőkörzetet

Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyében június eleje óta nem volt újabb madárinfluenza-kitörés, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta az összes védőkörzetet. Bár a járványügyi helyzet jelenleg kedvező, ez azonban nem jelenti azt, hogy a járványvédelmi fegyelmen lazítani lehet – írja az Agrárfórum. Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyében azért oldhatták fel a védőkörzeteket, mert a […]

KECSUP.HU | Flekk Alex | 2022-06-28 11:40:26

Az MNB több tízmilliós bírságot szabott ki egy kecskeméti alkusz cégre

A Magyar Nemzeti Bank 70 millió forint bírságot szabott ki a kecskeméti Bankmentor Kft.-re és megtiltotta annak működését, mivel a cég engedély nélkül folytatta pénzügyi közvetítői tevékenységét – írja a Profitline az MNB közleményére hivatkozva. A közleményben kiemelték, hogy a társaság több ezer lakossági ügyféllel szerződött pénzügyi alkuszi és jelzáloghitel közvetítői tevékenység végzésére. A cég […]

KECSUP.HU | Flekk Alex | 2022-06-28 12:47:10

Kecskeméten is meglódultak az albérletárak

Mindenhol megugrott a lakbér, Győr és Kecskemét felzárkózott Budához – írja a liner.hu. Budapesten átlagosan 7,5 százalékkal nőttek az albérletárak idén az év első öt hónapjában az előző év azonos időszakához képest, miközben ugyanebben az időszakban a nagyobb vidéki városokban az emelkedés üteme 8,5 százalék volt – közölte az Otthon Centrum pénteken az MTI-vel. A közleményben […]




Enyugat.hu
ENYUGAT.HU | K.L. | 2022-06-28 12:39:02

Balf már úszik

Eltömődhetett a Zsolnay savanyúkút lefolyója, így a víz kifolyik a kútból, már gyakorlatilag az egész pavilon egy vékony vízrétegben áll.

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Gáll Tódor | 2022-06-28 12:37:18

A kormány kezdeményezi, hogy maradhasson a tao-program

A magyar kormány kezdeményezni fogja, hogy 2023. június 30-a után is megmaradhasson a látvány-csapatsportágak támogatása a társasági adókedvezményen (tao) keresztül – jelentette be Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a bemutatkozó sajtótájékoztatóján. Ennek előkészítése már megkezdődött, a kormány pedig döntést hoz majd arról, hogy az Európai Unióhoz fordul a kérelmével – idézi szavait a HVG.hu. Az Európai Bizottság 2017 márciusában döntött arról, hogy Magyarországon a következő hat évben is működhet a tao, így biztosítva tervezhető, kiszámítható jövőt a sportfinanszírozásban. A tao-program, amelybe 124,9 milliárd forint áramlik, folyamatosan egyeztetések tárgyát kell, hogy…

Veszpremkukac.hu
VESZPREMKUKAC.HU | Dallos Zsuzsa | 2022-06-28 12:21:56

ÉPÜLETFELÚJÍTÁS – Védőfólián a jövendő homlokzat

Több gyalogos megsérült, húsz lakót ki kellett azonnal költöztetni, több erkély életveszélyessé vált, autók teteje szakadt be, amikor tegnap épületfelújítás közben leomlott egy ház tetőszerkezete...

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Gáll Tódor | 2022-06-28 12:09:23

Megütötte a buszsofőrt, elkapták a rendőrök

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 26 éves gesztelyi lakos ellen. A nyomozás adatai alapján a férfi 2021. november 10-én 17 óra után az egyik gesztelyi buszmegállóba érkező tömegközlekedési eszközön, előzetes szóváltást követően bántalmazta a sofőrt. A busz vezetője az utazás megkezdésekor észlelte, hogy a férfi ittas állapotban van, de felengedte a járműre és közölte vele, hogy reméli, kibírja gond nélkül hazáig az utat. A geszthelyi megállóba érve, leszálláskor a férfi – valós ok nélkül – sérelmezte a korábbi hangnemet,…

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Gáll Tódor | 2022-06-28 12:03:08

MIVÍZ-hibaelhárítás a Király utcában

A Miskolci Vízmű Kft. ezúton tájékoztatja a területen élő lakosokat és az arra közlekedő autósokat, hogy június 30-tól, előreláthatólag július 08-ig műtárgy javítási munkákat végez a Király u. 12-14. szám alatt elhelyezkedő épületek környezetében. A javítási munka során az útburkolat felbontásra kerül, így a forgalom az utca mellett lévő parkolók területére irányítják. Az épület előtt, illetve az út melletti 7 darab parkolóhelyen tilos lesz a megállás, illetve parkolás. Az érintett lakók és az arra közlekedők szíves türelmét és megértését kéri a MIVÍZ Kft. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni,…


Debreciner.hu
DEBRECINER.HU | Porcsin Zsolt | 2022-06-28 11:34:47

Megtévedtek

Valami görögféle salátát kívánt a család a vasárnapi ebédhez, elindultam beszerezni a hozzávalókat a lakótelepi zöldségboltból, szeretek odajárni, életes hely.

Enyugat.hu
ENYUGAT.HU | Enyugat.hu | 2022-06-28 10:04:33

Jubileumi teátrumvonatot indít a GYSEV július 23-án

Egyedülálló ünnepséggel készül a GYSEV Zrt. alapítása 150. évfordulója alkalmából 2022. július 23-án. A rendezvény során teátrumvonatok indulnak Sopronból és Győrből, melyek Szombathely állomásra érkeznek, ahol csarnok-előadással és színes programokkal várják a résztvevőket.


Media1.hu
MEDIA1 | Szalay Dániel | 2022-06-28 10:09:57

Meg akarta venni a TV2 az RTL Horvátországot, az Index.hu anyavállalata felvásárlásokkal növelné elérését – Vaszily Miklós inter

Vaszily Miklós, a Mészáros Lőrinc-közeli TV2 Csoport igazgatósági elnöke egy most megjelent lapinterjúban arról beszél, hogy meg akarták venni az RTL Croatiát, ám az végül meghiúsult, most viszont Szerbiában terjeszkednének. Az interjúban emellett szóba került a Magyarországon bevezetésre váró reklámadó, a streaming piac jelentette kihívások, a TV2, az Index és az Indamedia helyzete, valamint az is, mi lesz pontosan a Pesti TV stábjával és miért csukják be a csatornát. Utóbbi médiumoknál Vaszily szintén tulajdonosként van jelen.

Debreciner.hu
DEBRECINER.HU | Debreciner | 2022-06-28 09:51:01

Robi, Pisti meg a gidák

„Remek hangulat, kiváló szervezés, nívós fellépők.” A Keresztesi Napokon szerepelt a fideszes országgyűlési képviselő is.




Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy Lászlo | 2022-06-28 09:20:43

Álprofilok mögé bújva próbált meg szexuális tartalmú képeket kizsarolni kislányokból egy férfi

A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki álprofilok mögé rejtőzve kislányoktól próbált szexuális tartalmú képeket, illetve videókat szerezni – írja az Ügyészség honlapja. A vádirat szerint a harmincas éveiben járó férfi a legnépszerűbb közösségi oldalon több hamis profilt is létrehozott 2020-ban, amelyek közül többen fiatal lánynak tüntette fel magát. Ezen profilokat felhasználva ismerkedett meg három lánnyal, akik tíz és tizenhárom év közötti életkorúak voltak. Ezután különböző módszerekkel próbált a lányoktól szexuális tartalmú képeket, illetve videókat szerezni. Az első esetben a sértett bizalmába férkőzött, aki kérésére önként küldött…

KECSUP.HU | Flekk Alex | 2022-06-28 09:13:23

Megbízást nyert az önkormányzattól az önkormányzati cég ügyvezetője, csak épp a magáncégével

Ladányi Kovács Zoltán az önkormányzati tulajdonú fesztiválszervező cég ügyvezetője. Saját cégével nyert az önkormányzattól megbízást – immár másodjára – fesztiválszervezésre – írja az Átlátszó. Az önkormányzat egyelőre nem reagált az Átlátszó megkeresésére. „Magyarország legdinamikusabban fejlődő városa Kecskemét, melynek megújult nagyvárosi fesztiválja a Hírös Hét Fesztivál” – ez áll a hiros7.hu oldalon, egyelőre még csak a 2021-es programokkal. […]

Borsod24.hu
BORSOD24.HU | Nagy Lászlo | 2022-06-28 09:03:28

Heti 500-700 kúton fogyhat ki a benzin vagy a gázolaj

Azért akadozik az üzemanyagellátás, mert nem éri meg a szereplőknek a 480 forintos ársapka.  Legalább 500-700-ra becsülehető azoknak a hazai benzinkutaknak a száma, ahol pár napja nem kapható a benzin, gázolaj vagy egyik sem – írja a Népszava. Ezek a „szellemkutak” jogilag nincsenek zárva, mert alkalmazni kell rájuk az árstop előírásait.  „Néhány esetben egy-egy termékből volt ideiglenes hiány, néhány órán át” – írta a lap megkeresésére a Mol, az OMW-pedig azt közölte „a közelmúltban néhány töltőállomáson volt hiány néhány termékből”. Ugyanakkor az OMW azt is közölte, hogy „logisztikai kihívásokkal néznek szembe”,…

DEBRECINER.HU

Zöld folyadék tör fel a csatornából a debreceni CATL gyárkapuja előtt a Mikepércsi Anyák videóján

A Debreceni Járási Ügyészség vette át a Kossuth 26. hanyag kezelési ügyét, a nyomozás folytatódik


EGRISZIN.HU

Az ötödik pecsét, amit hét lakat alatt kellene őrizni

Politikusok osztogatnak önkormányzati lakásokat


ENYUGAT.HU

Megválasztották Fejes Pétert Magyarország legfőbb ügyészévé

Akár 110 milliárd forint uniós pluszforrást jelenthet, ha belépünk a környezetvédelmi kvótarendszerbe


7300.HU

Ellopta komlói ismerőse bankkártyáját, majd többször is vásárolt vele

Az ország legjobb hangulatú öltözőit keresi a TrollFoci, a komlóiak jól állnak, de bele kéne húzni


KAPOS-T

Szeretem, csütörtök: a Kaposvári Polgári Casino elnöke kiteszi az asztalra, amit nem akartunk látni…

Ezt végképp nem láttuk jönni: derült égből leesett nekünk egy Kaposvár-Dombóvár közti közútfejlesztés…


KECSUP.HU

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A WHO igazgatója: 900-ra nőtt az ebola-gyanús esetek száma Kelet-Afrikában


MEDIA1

Felmondott Litauszky Balázs az RTL Híradónál

25 év után váratlanul kirúgták Bokor Klárát, a Kiskegyed főszerkesztőjét – kollégái sem értik, miért – a munkáltatója szerint ne


NYUGAT.HU

Nem kézbesítette a laptopot a szombathelyi futár

50 milliós uniós pályázatból szállt ki két vasi település, mert túl bonyolultnak tartották a bürokráciát


SZEGEDER.HU

Kétszintes parkolóház és parkok épülnek Hódmezővásárhelyen 1,35 milliárdból

10 millióra bírságolta a BYD-t a kormányhivatal, a szennyezés viszont eltűnt, újra használható a talaj



TAGOK

Debreciner.hu

KecsUP.hu


VESZPREMKUKAC.HU

Amerikai félidős választások – Óriási pofon Trumpnak

TAGORE 100 – Magyar művészek a bengáli költő bűvöletében