Hiteles hírek egész Magyarországról

Könnyen jött, könnyen megy: megszűnik az HBO Max

Pontosabban egybeolvad egy másik streamingszolgáltatóval.

Egybeolvad a Discovery+ és az HBO Max, vélhetően 2023 nyarától - írja a Kreatív a The Hollywood Reporter nyomán.

A cég vezérigazgatója, David Zaslav elmondta, az új platformot - amelynek a neve még titkos - jövő nyártól vezetik be, előbb Amerikában, aztán Latin-Amerikában válik majd elérhetővé. Európába valószínűleg 2024-ben érkezik meg az új streaming csatorna.

A vezérigazgató hozzátette, haladva a korral, az új csatornának lesz majd reklámos, illetve reklámmentes változata is, az előzetes kalkulációik szerint egyébként 2025-re a mostani 92 millió felhasználó helyett 130 millió előfizetője lehet a még nem nyilvános felületnek.

Az HBO Max idén tavasszal indult Magyarországon, ahol például olyan exklúzív tartalmakkal találkozhatott a közönség, mint az új magyar HBO-sorozat, a Besúgó , ami már a Warnernél történt megszorítások miatt nem elérhető, sőt, az is biztossá vált, hogy nem készül folytatása sem.