Fodor Tamás volt polgármester kapja idén a Sopron Díszpolgára címet - döntött zárt ajtók mögött, titkos szavazással a képviselő-testület. Fodor Tamás 2006-tól 2019-ig volt Sopron polgármestere,de már megválasztása előtt is a Fidesz delegálta bizottsági tag volt. Civilben egyetemi tanár - és tizenhárom éves városvezetői múltja miatt nyilván minden soproni ismeri. Ha máshogy nem, fotóról.
Pro Urbe Sopron díjat idén dr. Kárpáti György kap a Sopron napján sorra kerülő ünnepi díszközgyűlésen. A háziorvosként dolgozó amatőr filmes, aki a Kárpáti malom felújításával is maradandót alkotott, ismert lokálpatrióta a városban.
Civitas Fidelissima díjban részesül dr. Bartha Dénes egyetemi tanár, a Soproni Városszépítő Egyesület tagja, valamint a GYSEV ZRt.
Dr. Király Jenő-díjat dr. Freyler Erzsébetnek szavazott meg a közgyűlés.
Humanitás díjat Horváthné dr. Sütő Teréz érdemelt.
Sopron Kultúrájáért Nemes András művészettörténész, főmuzeológus.
Sopron Kiváló Pedagógusa Dukkonné Horváth Márta, a Deák téri iskola pedagógusa, akit diákjai és szüleik javasoltak a díjra, és Páderné Bokor Éva, a Szent Orsolya-iskola tanítója.
Sopron Sportjáért díjat kap Úr Csaba teniszedző.
Sopron Ifjú Tehetsége Moser Barnabás. A mindössze 12 éves fiatalember kiemelkedő zenei és sporttehetség.
Sopron szolgálatáért díjat Péter Csaba rendőr alezredes kap.
Ifj. Flandorffer Ignác-díj Bausz Gyula Lajos, a Vadászkürt vendéglő tulajdonosa.
Wälder József-díj: Kovács Tibor mérnök
Sopronért Emlékérem: dr. Bakody Gyula állatorvos, dr. Baráz Sándor Tivadar háziorvos, Bók Mihály, a Soproni Vámszakmai Napok szervezője, dr. Gerencsér Kinga, a Soproni Egyetem docense, dr. Hofman Erzsébet belgyógyász szakorvos, Marton Ferenc kárpitos mester, Molnár Balázs, a Soproni Darazsak Sportakadémia ügyvezetője, az Ikva Idősek Otthona, Sütő Ildikó szociális szervező, Szőcs Géza grafikus, Timár Béla sportember, Tóth László, a Volán nyugdíjas szakembere, dr. ifj. Vránich István nyelvoktató, tolmács, Zách Zoltán Ferenc órásmester.
De más témák is szerepeltek a decemberi közgyűlésen. Módosították a temetésekről és a temetőkről szóló helyi rendeletet a törvényi előírásoknak megfelelően. Az idegenforgalmi adóról szóló helyi szabályozást is a központi előírásokhoz kellett alakítani: miután a szálláshelykezelő szoftver kötelező vált, más nyilvántartást nem írhat elő a helyhatóság.
Elrendelték az igazgatási szünetet, a polgármesteri hivatal december 22-től január 6-ig a feladatait nem látja el és az ügyfélfogadás sem működik, ugyanakkor mindez a közfeladatok ellátásában aránytalan nagy sérelmet sem okozhat, a halaszthatatlan feladatok zavartalan ellátását biztosítani kell.
Kiírták a pályázatot a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetői állására. A megbízás határozott időre szól, 2023 áprilistól 2028. január 31-ig.

Együttműködési megállapodást köt az önkormányzat a Soproni Vízmű Zrt.-vel, azaz közreműködőként bevonja a Lőver Uszoda üzemeltetésére kapott közel hatvan millió forint felhasználásába, illetve ahogy a határozat fogalmaz: "a támogatott tevékenység megvalósításába közreműködőként bevonja..." Jakál Adrienn (Párbeszéd) kérdezte meg, hogy miután szeptemberben a közgyűlés megszavazott 100 milliós támogatást az uszodának, az az 59 milliós támogatással már 159 millió, vagyis fel fogják-e mindet használni, s ha nem, mi lesz a fennmaradó összeggel? Dr. Sárvári Szabolcs jegyző válaszolt: amit nem használ fel a vízmű az uszoda fenntartásához, az visszakerül a költségvetésbe.
Supka-Kovácsné Holzhofer Tünde (Momentum) itt jelentette be, hogy ha határozati javaslatban a jövőben politikai üzenetet kell olvasnia (az elhibázott szankciós politika, stb.), nem fog szavazni.
A közvilágítás racionalizálásáról szóló előterjesztés tágyalásából nem lett vita. Mert nem volt miről vitát nyitni. Jakál Andrienn megkérdezte, hogyan kell értelmezni a közvilágítás ötven százalékos csökkentését, de mint kiderült, most fogják szakértőkkel megvizsgáltatni, hol lehet spórolni az utcai világításon.
Azt is a Párbeszéd politikusa szúrta ki a költségvetés módosítása során, hogy közel négyszáz milliós pluszt kap a Pro Kultúra. Simon István alpolgármester válaszolt: tavaly 100 milliós veszteséggel zárt a cég, az új igazgató megpróbálta kezelni a helyzetet, de nem számolt a megnövekedett kiadásokkal. Ezért kellett korrekciót alkalmazni, vagyis ki kell egészíteni a Pro Kultúra költségvetését. Supka-Kovácsné Holzhofer Tünde is a többletkiadásokra kérdezett rá többek között a Volán és a Pro Kultúra tekintetében. Sok a feladat, magas a rezsi - derült ki a válaszokból.
Végül soproni civil szervezetek százezer forintos támogatásáról döntött a testület.